Orbán harcostársa vezetheti az olaszokat
RÓMA — Az amerikai Donald Trumpot és Orbán Viktort egyaránt a politikai példaképének tekinti Giorgia Meloni, aki az olaszok első női miniszterelnöke lehet. Pártja, a tíz éve alapított Olaszország Fivérei négy éve még a szavazatok öt százalékát sem érte el, mostanra már – koalícióban ugyan – kormányt is alakíthat az előre hozott választáson a nagy focidrukker hírében álló negyvenöt esztendős politikus, bár evvel kapcsolatban teljes a döbbenet: bevallása szerint ugyanis Roma-szurkoló, miközben fiatalkori barátai szerint a városi rivális Laziónak szurkolt. Ez olyan, mintha egy Fradi-drukker az Újpestre váltana...
Orbán Viktorral egyébként személyesen is nagyon jó viszonyt ápol, rendszeresen találkoznak is. Nézeteik is hasonlóak: a politikusnő ellenzi az abortuszt, az azonos neműek házasságát és nem kér a migránsokból.
Meloni szemtelenül fiatal, tizenöt éves volt, amikor politizálni kezdett, az Olasz Szociális Mozgalom ifjúsági tagozatába lépett be, 2006 ótaképviselő, Berlusconi kormányában miniszter is volt.
Ellenfelei gyakran vetik szemére pozitív nyilatkozatát a fasiszta Benito Mussoliniről, akiről tizenkilenc évesen azt mondta, „az elmúlt ötven esztendőben nem volt hozzá mérhető politikus”.
A 45 éves Meloni párja újságíró, Andrea Giambruno, aki Berlusconi egyik médiaérde kelt ségénél dolgoz i k . Együtt, nagy szeretetben nevelik 6 esztendős lányukat.
Imádja a filmeket, megszállott fantasyrajongó, kedvence a Gyűrűk ura-trilógia, Tolkien klasszikusát egyenesen „szent szövegnek” nevezte – derült k i Kert Attila Meloniről írt portréjából. Kedvenc színésze azonban nem innen van: Clint Eastwoodot tartja a legtöbbre.
És hogy mit gondol a politikáról? „Sokkal inkább egy küldetés a polgárok szolgálatában, mintsem az ellenségeink elleni keresztes hadjárat. Ez a különbség köztünk és a baloldali pártok között” – vallotta egyszer.