Zenészből asztalos lett Szörényi Levente
Az István, a király
Szörényi Levente úgy döntött, nem ír új dalokat, inkább otthoni tevékeny
ségekkel kapcsolódik ki
BUDAPEST — Kevés alkotónak adatik meg, hogy még életében klasszikussá váljon, ám a Szörényi Levente–Bródy János szerzőpáros ezt elmondhatja magáról. A jövőre a 40 éves jubileumát ünneplő István, a király című rockopera valóságos kultuszszá vált az elmúlt évtizedekben, és hatalmas sikere nyomán talán a várakozás is nagyobb lett a rajongók részéről, hogy a szerzőpáros továbbra is alkosson közös darabokat. Erre az eredeti bemutató óta kevés alkalommal ugyan volt példa, de a jövőben már biztosan nem számíthatunk újabbra. A 77 éves Szörényi Levente ugyanis ki
Premier
Az István, a király című rockoperát 1983. augusztus 18-án mu
tatták be jelentette lapunknak, hogy visszavonult!
– Olyan sűrű volt ez a néhány évtized, hogy én abból szeretném magam kikapcsolni lelkileg, én már újat nem alkotok. Igaz, a múlt ráfekszik az ember vállára, ami persze nem teher, de az alkotói tevékenységemet lezártnak érzem – jelentette ki a zeneszerző, aki manapság a szellemi munka helyett rengeteg fizikai tevékenységet űz.
– A lig várom már idén, hogy ne legyen több feladat, mert egyébként nem olyan alkat vagyok, aki nyugodtan hátradőlve ül.
A nyár folyamán ott a szőlő gondozása, de emellett számos más olyan tevékenységet űzök, amely kikapcsolja az embert. Például asztalosmunkákat végzek a házban, festem a deszkákat, csinálom a lépcsőkorlátot.
Nem véletlenül vágtam bele évtizedekkel ezelőtt a szőlő
termesztésbe és tesz boldoggá, ha például kaszálok. Olyan ez, mint egy terápia – nevetett Szörényi Levente.
Vele ellentétben az egy évvel f iatalabb Bródy János nem „nyugdíjazta magát ”. Bár tizenegy évvel ezelőtt ő is eljátszott azzal a gondolattal, hogy pontot tesz az alkotói munkássága végére. Ám most is éppen egy darabon dolgozik, és ugyan mindig
Bródy János foglalkozott már a visszavonulás gondolatával, de most is nagy
koncertre készül komoly az elvárás vele szemben a nagy sikerek miatt, ez csak izgalmassá teszi a feladatot számára.
– Természetesen én is foglalkoztam a gondolattal, hogy talán ez a főképp a fiatalságot érintő vagy legalábbis abból kiinduló műfaj nem művelhető akármilyen korban. Bár kétségkívül a Rolling Stones még mindig fellép. Úgy voltam vele, hogy a 2011-ben megjelent Illés szekerén című nagylemezzel én is lezárom a pályafutásomat. Levente egy koncerttel búcsúzott el, én azt gondoltam, hogy mivel én a nagylemez formátum lelkes híve vagyok, egy albummal fejezem be – vélekedett Bródy János, aki azt is elárulta, miért gondolta meg magát.
– Aztán ennek akkora sikere volt, hogy következett a ráadás, majd még egy és most épp egy Aréna-koncertre készülök – nevetett Bródy János, aki nagyon örül annak, hogy az István, a király még mindig olyan sikeres, hogy jövőre, most éppen Novák Péter rendezésében ismét bemutatják a Papp László Sportarénában augusztus 19-én.