Kifizette a vállalkozó a földönfutóvá tett Imre temetését Húsz éve ez volt az otthonunk
▶ Az árverezés már megtörtént, de nem mindenkiből veszett ki a szív és a lélek
HATVAN — Szörnyű családi tragédiáról számolt be a Blikk a napokban. Egy 69 éves férfi a halálba menekült, leugrott a Meszlényi hídról, miután 8 millióért elárverezték ennél jóval nagyobb értékű házát, élete munkáját. Cikkünk után megmozdult az ország, az együttérző leveleken, üzeneteken túl valós segítség is érkezik a gyászoló özvegy számára. Egy környékbeli vállalkozó, Petrik Zsolt is olvasta a borzalmas történetet, egy percig sem habozott, felkereste a hölgyet és személyesen ajánlotta fel a segítségét. Egy azonnali összeget adott át neki a temetésre, miután megtudta, hogy a végrehajtó még azt is levonta, amit az áldozat fia kapott kölcsön a munkáltatójától a búcsúztatóra.
– Két nap kellett ahhoz, hogy lelkileg annyira összeszedjem magam, hogy átmenjek hozzá. A hölgy szomszédja egy roszszabb állapotban lévő házat 27 millióért árul, elképesztő, hogy ennek a töredékéért elherdálták az otthonukat. Úgy, hogy az árverés előtti hónapban is levontak a férfi nyugdíjá
Azonnal cselekedett
Petrik Zsolt vállalkozó személyesen kereste fel az özvegyet, hogy kifizesse neki elhunyt férje temetését
ból majdnem 70 ezret – mondta lapunknak a nagylelkű segítő, akit mélyen megrendített a tragédia. – Erre nem lehet felkészülni, erre nehéz mit mondani. Ez a házaspár ledolgozta az életét, a hölgy ápolónőként, a férje fogtechnikusként, és most elárverezték a fejük fölül a házat. Közel a 70-hez ezzel kellett az úrnak szembesülnie. El tudom képzelni, milyen megalázó helyzetben érezte magát – mondta könnyeivel küszködve a férfi.
A feldolgozhatatlan tragédia óta mások is segítettek kisebb összegekkel a magára maradt aszszonynak.
– Többen megkerestek azzal, hogy segítenének esetleg viszszavásárolni a házat, de sajnos szerintem ez esélytelen. Nem véletlenül kelt el csupán 8 millióért, a vásárló pedig korábban már többször kísérletet tett rá, hogy megszerezze. A fiam hívta fel a figyelmemet arra, hogy már tavaly is bejelentkezett, hogy a kertünkből megvenne magának egy darabot. Teljesen kilátástalannak érzem a helyzetem, tőlem már nincs mit elvenni. Azt hittem, ahogy telnek a napok, könynyebb lesz, de egyre nehezebb minden. Már a rendőrségen is meghallgattak és a halotti bizonyítványt is kiállították, de még mindig nem fogom fel az egészet. Amikor Imre leugrott a hídról, meghaltam vele én is. Nem lehet, hogy egy ember halála után csak megrántjuk a vállunkat, valakinek ezért bűnhődnie kell – magyarázta feldúltan a Blikknek a gyászoló özvegy, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét.
A tragikus sorsú házaspár húsz éve 11 és fél millió forintért vásárolt egy házat, amihez 3 és fél milliós kölcsönt vettek fel. Később egy összegben másfél milliót visszafizettek, a maradékot pedig azóta törlesz
Elárvereze ttház
A Blikk megírta: hogy elvitték nem tudta a69évesImre a fejük fölül a elviselni, gyönyörű otthonukat
tették. Csakhogy miután a korábban fogtechnikusként dolgozó Imre egy súlyos betegség miatt huzamosabb ideig munkaképtelenné vált, a feleségének döntenie kellett: vagy a törlesztőt fizeti, vagy a gyógyszereit váltja ki és enni ad beteg férjének. Adósságspirálba kerültek, a piaci értéke szerint több mint húszmilliós ingatlanjukat pedig csupán nyolcmillióért árverezték el. Az egyedül maradt 53 éves asszony most eg y békés megyei településre készül költözni, ahol azonban még áram sincs, és fürdő sincs kialakítva. Aki támogatná őt, a szerkesztőségünket felkeresve megteheti.