Édeskis bogaram!
▶ A zsuzsókák rendjébe tartozó rovar latin nevében szerepel Gyöngyi
BUDAPEST — Nem mindennapi ajándékkal örvendeztette meg feleségét Szénási Valentin, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, aki egy újonnan felfedezett bogárfajt nevezett el kedveséről.
– Gyermekkorom óta érdeklődöm a természet, azon belül pedig a bogarak, a madarak, hüllők és a növények iránt is.
Felnőttként muszáj volt specializálnom az érdeklődésemet, így végül a bogarakat választottam – kezdte a kutató lapunknak.
Valentin 2001 óta dolgozik a nemzeti parknál, több mint 20 év rutinnal a háta mögött sikerült felfedeznie a rövidormányú zsuzsókát.
– Eg y éjsza ka felmér ni mentünk ki Esztergomba a Kincses-hegyhez, ahol tulajdonképpen egy lepkét kerestünk. Lámpafénnyel próbáltuk bevonzani, természetesen több bogár is berepült a képbe, a rövidormányú zsuzsókával együtt. Az ormányos bogarak nál valamivel nagyobb, 6-8 milliméter nagyságú, barna színű példány volt.
Első ránézésre nem ismertem fel, ezért befogtam, és hazavittem megnézni.
Ez még 2019-ben volt, így derült ki, hogy egy ismeretlen fajjal állunk szemben – mesélte Valentin.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy a felfedezés hírét vajon miért csak 3 évvel később tárták a nyilvánosság elé.
– Hosszú időbe telik, mire bizonyosságot nyer, hogy valóban egy új fajról van szó. Van egy úgynevezett faunakatalógusunk, amiben az összes bogárfaj megtalálható, először ezen mentem végig. Ezután következett a Természettudományi Múzeum közel 3 millió példányt számláló bogárgyűjteménye, ahol 30-40 fajt tanulmányoz
Szénási Valentin húsz év rutinnal a háta mögött fedezte fel az eddig ismeretlen tí
pusú zsuzsókát tam át. Ezt követték a könyvtárazások, illetve a külföldi iratok lekérdezései, hogy ki tudjam zárni, hogy egy már ismert fajról van szó – számolt be Valentin a hosszas munkafolyamatról. – A fajról készített cikkemnek csak a lektorálási ideje majdnem 1 évet vett igénybe.
A fárasztó kutatómun - kát ugyanakkor utólag elfeledteti Valentinnal felesége, Gyöngyi öröme, aki nagyon boldog volt, amikor megtudta, hogy férje róla nevezte el az új fajt, amely latinul a „Curculio gyongyiae” nevet kapta.
– Megkérdeztem, mit szólna hozzá, és tetszett neki az ötlet, én pedig nagyon szerettem volna róla elnevezni. 30 éve a feleségem, ezt egy kedves gesztusnak szántam, ami végül is jól sült el – öszszegezte mosolyogva a szerető férj.