Schobert Norbi: Alexandra azóta sem keresett
▶ A fitneszguru arra számít, hogy évekbe telhet, míg pont kerül az ügy végére
BUDAPEST — Mint arról korábban beszámoltunk, Schobert Norbert megelégelte, hogy éveken keresztül őt és családját pocskondiázzák A nagy Norbiréka nevezetű Facebook-csoportban, ezért ügyvédje útján feljelentést tett. Norbi lapunknak azt mesélte, a hatóságok munkához láttak, ám az eljárás még hosszú ideig tarthat.
– Megtettük a feljelentést és elindult a nyomozás. Az azonban, hogy valójában felelősségre is vonjanak bárkit, akár évekbe is telhet, és elképzelhető, hogy az ügy végére csak a bíróságon kerül pont. Én azonban nem hátrálok meg, kitartok, ameddig kell. Ki akarom deríteni, hogy ki a felelős azért a sok alaptalan hazugságért és bántásért, amiket évek óta csendben tűrtünk – fejtette ki a fitneszguru.
A nyomozás során egyelőre az nem derült ki, hogy igaz-e a balhét kirobbantó Király Dávid Izmael azon állítása, miszerint a csoport mögött valóban Béres Alexandra áll. Norbinak azonban azóta sem sikerült ezt tisztáznia kollégájával.
– Nekem továbbra sincs semmi bajom A lexandrával, de tény, hogy azóta sem keresett, hogy megbeszéljük a dolgokat, pedig csupán néhány házra lakunk egymástól. Az is igaz, hogy a csoportban állandóan Rékát bántják és Alexandrát dicsérik, de ez persze semmit nem jelent. Én lennék a legboldogabb, ha kiderülne, hogy ehhez nincs semmi köze – jelentette ki a Schobert.
A Blikknek Norbi ügyvédje elárulta, ismeretlen tettes ellen rágalmazás és szerzői jogok megsértése miatt indítottak eljárást, aminek még tart a vizsgálati szakasza.
– A nyomozás jelenleg is folyamatban van. A nyomozó hatóság nyomozati cselekményeket végez a tényállás teljes körű felderítése érdekében. Ügyfelemhez a nyomozó hatóság részéről már több megkeresés is érkezett, az adatszolgáltatásokat teljesítettük, segítve ezzel az eljáró hatóság munkáját – adott tájékoztatást a Blikknek dr. Polgár Bence.
Béres Alexandra a továbbiakban sem kívánja kommentálni az ügyet, de korábba n a r ról beszélt, ő is jogi lépéseket tett neve bemocskolása miatt, hiszen állítása szerint semmi köze a csoporthoz.