Családi csata
A szezont remekül 9. forduló Az NB I állása
KECSKEMÉT — A magyar labdarúgó-bajnokság hétvégi rangadóját Kecskeméten játsszák, ahol a meglepetésre harmadik helyen álló újonc az eddig százszázalékos teljesítmény t ny újtó, éllovas Ferencvárost fogadja (vasárnap, M4, 16.30) telt ház előtt.
A két eg y üt te s for mája alapján is izgalmas csörte várható, de különleges pikantériát szolgáltat a meccsnek, hogy két család is egymásnak feszül a Széktói Stadionban. Kecskeméti oldalon Szabó apuka és fia, míg ferencvárosi részről a marokkói Mmaee testvérek próbálnak meg mindent megtenni csapatuk sikeréért.
A fiatalos, lendületes, tetszetős futballt nyújtó lila-fehéreket Szabó István vezetőedző irányítja, míg a csapat támadásainak megkomponálásáért fia, Banó-Szabó Bence felel a pályán. Mindketten kecskeméti származásúak, a 23 éves középpályás ott is kezdett el futballozni, majd nyolc évet töltött el a Budapest Honvédnál, ahol az akadémiáról kikerülve 64 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. Egy hoszszabb sérülés után azonban a nyáron édesapja hívó szavára hazaigazolt, és hét bajnokin két góllal és három gólpasszal jelezte, ez jó döntésnek bizonyult.
– Sokan kérdeznek, ho
Ryan (balra) és Samy Mmaee a Fradi legutóbbi bajnokiján egyaránt gólt szerzett
gyan fogom ezt az edző-játékos kapcsolatot kezelni édesapámmal, de ezt egymás között megbeszéltük, problémát biztosan nem okoz. Sőt, olyannyira nem zavar, hogy a döntésemben egyenesen az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy ő a vezetőedző. A pályán az edzőm lesz, otthon pedig az édesapám. Számítok rá, illetve el is várom tőle, hogy az edzéseken velem bánjon a legkeményebben. Bízom benne, hogy egy sikeres évet zárunk majd közösen – jelentette ki még a KTE-hez igazolásakor Banó-Szabó, aki korábban azt is elárulta, miért szerepel a mezén a „Banó” felirat. – Az anyai nagypapám volt Banó, akivel nagyon jó kapcsolatot ápoltam, mindig számíthattam rá, sokat segített abban, hogy az emberek boldognak lássanak, hogy higgyek a munkában, és bár sajnos már nincs közöttünk, de a felirattal szeretném jelezni, hogy továbbra is itt van velem.
A Mmaee fivérek is izgatottan várják a kecskeméti öszszecsapást, hiszen a legutóbbi, Kisvárda elleni bajnokin először szerzett Ryan, a csatár és Samy, a védő is gólt.
– Örülök, hogy eredményesek voltunk, Ryan kétszer, én egyszer. Különleges pillanat volt, hiszen ez az első alkalom, hogy ugyanazon a mecscsen mindketten betaláltunk. Ráadásul a három pont is megvan, ez egy nagyszerű este volt! – mondta a 26 esztendős Samy, aki a KTE ellen rögtön meg is duplázná az NB I-ben szerzett góljainak számát.
Mezőkövesd–Paks Újpest–Kisvárda Debrecen–Bp. Honvéd Vasas–ZTE
Jó kezekben
Szabó István edző stílusosan és eredményesen focizó csapatot kovácsolt a kecskemétiekből T. N.
M4 Sport+, 14.30 M4 Sport, 17 M4 Sport, 19.30
Kecskemét–Ferencváros M4 Sport, 16.30 Puskás Akadémia–Mol Fehérvár
M4 Sport, 18.45 1. Ferencváros 2. Kisvárda 3. Kecskemét 4. Puskás Ak. 5. Paks
6. ZTE
7. Mol Fehérvár 8. Bp. Honvéd 9. Debrecen 10. Újpest
11. Mezőkövesd 12. Vasas
Banó-Szabó Bence (jobbra), az edző fia nyáron tért vissza Kecskemétre, és eddig két gólt szerzett a baj
nokságban 66 – – 18-1 17 18 84 22 16-12 4 14 8 34 1 10-6 4 13 8 34 1 9-6 3 13 7 3 22 13-13 0 11 7 3 1 3 14-11 3 10 7 3 –4 9-12 –3 9 8 2 3 3 7-12 –5 9 8 1 4 3 10-14 –4 7 7 1 3 3 6-14 –8 6 8 1 25 9-17 –8 5 8 – 5 3 7-10 –3 5
BL-selejtezőt érő hely Európa-konferencialiga-selejtezős hely Kiesőhelyen állók