Újra szerelmes Molnár Gusztáv felesége
► Nemrég bizalmat szavazott egy férfinak, akivel közel kerültek egymáshoz
BUDAPEST— Nehéz hónapokon van túl Fazekas Vivien. A fiatal édesanyahónapokkal ezelőtt döntött úgy, hogy pontot tesz Molnár Gusztávval kötött házassága végére, a színészalkoholproblémái ugyanis megkeserítették a közös életet. Vivien azonban az utóbbi időben ismét nyitott a világ felé, sőt a Blikknek megsúgta, hogy van egy férfi az életében, akivel az utóbbi időben közelebb kerültek egymáshoz.
–Bár eleinte teljesen elzárkóztam az ismerkedéstől, mert megviseltek az életemben történtek, de nemrégiben mégis adtam egy esélyt és bizalmat szavaztam valakinek. A kapcsolatunk még gyerekcipőben jár, ezért nem szeretnék bővebben nyilatkozni róla, de annyit elárulhatok, hogy mellette igazinőne k érzem magam, hasonlóan gondolkozunk és bízom benne, a későbbiekben együtt haladhatunk a közös célok felé – fogalmazott a Blikknek mosolyogva Vivien.
A kisgyermekes anyuka nem is tagadhatná boldogságát, hiszen szinte kivirult az utóbbi időben, és ma már nem foglalkozik a múlttal, csakis előretekint.
– Nem érzek bűntudatot azért, mert pontot tettem a házasságom végére. A végsőkig elmentem, hogy megmentsem a kapcsolatunkat, de hiába. Ha valaki nem akar gyógyulni, változni, azt én helyette nem tehetem meg – fogalmazott szomorúan. – A végén már éreztem, hogy ha nem fejezem be azt a kapcsolatot, akkor fizikailag és lelkileg is belebetegedem . Én pedig elsősorban egy hétéves kisfiú édesanyja vagyok, az ő érdekeit tartottam szem előtt.
Vivienre még vár egy hivatalos procedúra, a válás. Lapunknak azonban elmondta, az ügy ha lassan is, de halad.
– Szinte teljesen biztos, hogy még idén kimondja a bíróság a válásunkat, így hivatalosan is függetlenedem Gusztitól, a régi életemtől – fogalmazott a szépségiparban dolgozó Vivi, aki ugyan a színész által vált ismertté, sokan követik a közösségi oldalakon, ám esze ágában sincs feladnia a civil foglalkozását, de egyéb tervei is vannak.
– Az ismertségemet szeretném hasznos tevékenységekre fordítani. Hamarosan elindítom a Merj lépni! című projektemet, amelyben ismert emberek kel és szakemberek kel beszélgetek komoly élethelyzetekről. Szeretnék erőt adni azoknak a férfiaknak és nőknek, akik hasonló cipőben járnak, mint amiben én voltam.