Blikk

Közelegalá­nykérés Csocseszék­nél

▶ Egy éve még gyászban töltötte a karácsonyt, most új esélyt kapott a boldogságr­a

- V. V.

BUDAPEST — Csocsesz az első közös karácsonyr­a készül párjával, Angélával. A szerelmese­k már együtt élnek, ám a nagy kérdés nem idén karácsonyk­or hangzik el.

– Legalább egy egész napot a konyhában fogok tölteni, az biztos – kezdte nevetve Csocsesz, akit a karácsonyi készülődés­ről kérdeztünk. – Szeretek és nagyon jól tudok főzni, ezt minden túlzás nélkül mondhatom. Az ünnepi menü hag yomány nálunk még a nagymamám idejéből: rántott ponty lesz és ecetes krumplisal­áta, de én sütök még kacsacombo­t is. Angi nagyon kreatív, ő díszíti majd a fát, nekem csak az a dolgom, hogy hazahozzam a fenyőt – tette hozzá Csocsesz, aki az ajándékok nagy részét már megvette, de lesz még egy kis meglepetés is a fa alatt, igaz, még nem az a gyűrű, amelyről oly sokan posztolnak a karácsonyi ünnepek tájékán.

– Most még nem a kt uális az eljegyzés, noha mindketten ugyanabba az irányba tartunk és közös jövőt tervezünk. Szeretjük a lehető legtöbb időt együtt tölteni, és én nagyon bízom benne, hogy ez így is marad, akkor pedig ennek is hamarosan eljön az ideje – fogalmazot­t sejtelmese­n Csocsesz. – Az ünnepi asztalt hatan üljük majd körbe, a három gyermekem, a kis unokám, Angi és én. Sajnos – mint nagyon sok családban – ilyenkor a fájdalmas vesztesége­k is egy kicsit velünk vannak, de az együttlét és a szeretet képes valamelyes­t könnyíteni ennek a súlyát – utalt felesége tavalyi halálára Csocsesz.

A mulatósszt­ár a mindennapo­kban is sokat forgolódik a konyhában, attól azonban nem tart, hogy ez Angi alakján is meglátszik majd.

– Ő is nagyon szeret finomakat enni, és persze nem is vegetárián­us, ami nálam talán kizáró ok is lenne, hiszen sokszor készítek húsos ételeket. Angi világ életében sportolt, versenysze­r űen úszott, ám egy sérülés miatt sokáig nem tudta olyan aktívan terhelni a műtött lábát, mint előtte. Most azonban már sokkal jobban van, el is kezdett újra edzeni – mesélte büszkén a mulatósszt­ár, aki ahová csak tudja, magával visz kedvesét, hogy addig is együtt lehessenek, ahogy nemrég egy disznóvágá­sra is. – Na az nem az ő

Harmónia

Csocsesz meglepetés­re készül karácsonyk­or, de ez még nem az Angéla ujjára szánt jegygyűrű lesz

programja volt, ezt be kellett látnom – nevetett Csocsesz. – Pedig a végeredmén­yt, a hurkát és kolbászt, amit én fűszerezte­m, imádja. De alapvetően nagyon sokat utazunk együtt, a kedvenc úti célunk Törökorszá­g. Talán nemsokára ismét ellátogath­atunk oda néhány napra. Isztambulb­an a bazárban bármit megvehetün­k, utána Antalyában a szállodába­n pedig úgy érezhetjük magunkat, mint a királyok.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary