Blikk

Iszik és vezet?

▶ Karácsonyi partik szezonja van, de mennyi idő után ülhetünk volán mögé?

-

Nyakunkon az év végi céges rendezvény­ek időszaka. Sokan munkából rohannak a helyszínre, vagy esetleg bent az irodában már megkezdik az ünneplést. Akárhogy is van, fontos pár alapvető szabályt betartani, ha ilyen céges rendezvény­re készülünk – hívja fel a figyelmet

addiktológ ia i konzultáns és családtera­peuta, a Pálfalvi Centr u m t u lajdo - nosa és szakmai vezetője.

vi Sejla Gubucz-PálfalSzab­ályok

Az egyik, hogy ne igyunk éhg yomor ra, és lehetőleg az egyes alkoholos italok között is fogyasszun­k ételt, illetve megfelelő mennyiségű vizet. Lehetőleg ne igyunk tömény italt és egy este folyamán ne fogyaszszu­nk férfiak esetében 4, nők esetében pedig 2-3 egységnél több alkoholt. A fajtájukat tekintve pedig ne keverjük az italokat. Legyünk tekintette­l arra, aki nem fogyaszt alkoholt, ne tukmáljuk, ne presszioná­ljunk senkit, és magunkat se engedjük befolyásol­ni, ha nem akarunk egyáltalán vagy már többet inni.

Aki kocsival jár, remélhetől­eg tartózkodi­k attól, hogy maga vezessen, inkább hívjon egy sofőrszolg­álatot, azt ugyanis nehezen lehet kiszámolni, hogy kinek pontosan mikor ürül ki a szervezeté­ből a megivott sör, bor, pálinka vagy egyéb alkoholos ital.

Sok tényező befolyásol­ja

– Az alkohol kiürülése a szervezetb­ől alapvetően az emberi szervezet lebontási képességét­ől függ – tájékoztat­ott a szakember. – Általánoss­ágban elmondható, hogy az emberi szervezet 1 egységnyi italt – 8-12 g alkoholt, ami körülbelül 1 dl borban, 1-1,5 sörben vagy 2 cl tömény italban található – 1 óra alatt bont le. Fontos azonban kiemelnem, hogy ez csak egy átlagos szám, nagyon sok függ az illető korától, nemétől, egészségi állapotátó­l, etnikai hovatartoz­ásától is.

Nem midegy, mit eszünk

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy nagyon fontos a lebontás mellett a felszívódá­s is. Hiszen az, hogy az alkoholos ital elfogyaszt­ása után milyen gyorsan szívódik fel az alkohol, függ például attól, hogy mennyi ételt fogyasztot­t az illető ivás előtt vagy alatt, illetve, hogy milyen típusú ételt evett. – Releváns lehet például az elfogyaszt­ott étel zsírtartal­ma. Minél később szívódik fel tehát az alkohol, annál később kezdi azt lebontani a szervezetü­nk. A fenti adatok alapján csak tippelni lehet az elfogyaszt­ott alkohol felszívódá­sát és kiürülését illetően. Ezért arra kérek mindenkit, hogy ne próbálja egy képlet alapján kiszámolni azt, hogy autóba ülhet-e vagy sem – figyelmezt­et a szakértő.

Sok más tényezőt is figyelembe kell venni akkor, amikor azt próbáljuk meg felmérni, hogy biztonságo­s-e vezetni. Attól még, hogy valakinek nulla a véralkohol­szintje, még

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary