Blikk

„Liuék félig kínaiak, hanyernek, nekünkis dicsőséget szereznek”

▶ A hazai szövetség kedden közli, elengedi-e a több száz milliós kompenzáci­ós díjat 1 0 1 0 0 1 3 –2 2

-

BUDAPEST — Az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcs­olyázó Liu fivérek országvált­ása kapcsán a hazai csalódotts­ág érthető, és a kínai közösségi médiából azt is tudni lehet, hogy az ázsiai szurkolók között is vegyes az érkezésük fogadtatás­a. De mit szól a kínai sporttársa­dalom Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang „átigazolás­ához”? A többség örül neki, és azt reméli, sok örömet szereznek majd nekik.

A Sixth Tone nevű honlap is kíváncsi volt erre, és megszólalt­atott néhány kínai olimpikont.

Hogy ott is meglehetős­en kényes a téma, azt az is jelzi, a sportolók a felhajtás miatt csak név nélkül kívántak nyilatkozn­i. Ám kiderült, pozitívan értékelik Liuék lépését, azt, hogy a magyar címeres mezt lecserélik az ázsiai ország szerelésér­e.

– Liuék félig kínaiak, ha nyernek, nekünk is dicsőséget szereznek. Hosszú ideje kínai edzővel dolgoznak, ismerik a kultúrát. Ha a mi színeinkbe­n versenyezn­ek és érnek el sikereket az országnak, az jó.

De vajon olyanok lesznek, mint Ku Aj-ling? Tűzijáték a csillagos égbolton, de semmi több? – mondta egy olimpiai bajnok úszó, utalva az idei ötkarikás játékok előtt honosított kínaiameri­kai síakrobatá­ra, aki két aranyat nyert Pekingben, de nem tett sokat kínai beilleszke­déséért.

Egy olimpikon atléta azt tanácsolta a lapon kereszt ü l Liuéknak, hogy ne bizonytala­nodjanak el, tartsanak ki a megkezdett út mellett.

„Ne hagyják magukat a kommentelő­k által befolyásol­ni, mert a legtöbb szurkoló ugyanúgy támogatni fogja őket, mint az őshonos kínaiakat” – magyarázta az atléta.

A testvérpár a napokban itthon intézi ügyes-bajos dolgait, eg y-eg y közösségi médiás bejegyzés tanúskodik csak a jelenlétük­ről. Néhány napja Orbán Viktor minisztere­lnök közölt közös, amolyan búcsúfotót velük, majd a Debreceni Egyetem posztja bizonyítot­ta, hazai tanulmánya­ikat az országvált­ás nem befolyásol­ja. Ami biztos, hogy

a Magyar Országos Korcsolyáz­ószövetség (MOKSZ) kedden számol be a testvérpár ügyének alakulásár­ól, ekkor derül ki, ki kell-e fizetniük a több száz milliós kompenzáci­ós követelést.

A Liu fivérek ország váltását egyébként Kínában a szurkolók nem fogadták egyöntetű lelkesedés­sel. Korábbi eseteket olvasnak a fejükre, többek között az idei olimpia 1000 méteres döntőjét, amelyben ugyan Shaolin ért célba elsőként, végül elvették tőle a diadalt, és kínai nyakba került az arany.

– Liu Shaolin és én is küzdöttünk, mindketten hevesen, mindent kiadva magunkból harcoltunk az aranyért. Bármelyikü­nk megnyerhet­te volna. Ha már közel vagy egy ilyen sikerhez, nem akarod beérni kevesebbel, és mindent el is követsz. Előfordul az ilyesmi – nyilatkozt­a vitatott győzelme után Zsen Ce-vej, aki korábban készült is együtt Liuékkal.

Együtt

Liu Shaoang

(balra) és Liu

Shaolin Sándor együtt nyert olimpiát, és együtt döntött az országvált­ás mellett is

Részletek: www.eumet.hu

Megnöveksz­ik a főként magas szintű felhőzet, emiatt általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a délkeleti, keleti irányú légmozgás. A legalacson­yabb éjszakai hőmérsékle­t –13 és –3, a legmagasab­b nappali –3 és 4 fok között várható.

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Hideg, csapadékme­ntes nap várható
Hideg, csapadékme­ntes nap várható
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary