Blikk

Bardot-val és Lorennel levelez Nagy Natália

 Az egykori komika a hobbiját, az aláírásgyű­jtést roppant komolyan veszi

- V. V.

BUDAPEST — Nagy Natália a napokban ünnepelte 52. születésna­pját. Neve egybeforrt a L’art pour l’art Társulat és a Holló Színház hőskorával, a Csinibaba című film Mancikáját is örökre szívébe zárta a közönség, az utóbbi években azonban más területen aratott sikereket: mesekönyve­i bestseller­ek a könyvpiaco­n és egy nem mindennapi gyűjteménn­yel is dicsekedhe­t.

A Blikk egy dedikáláso­n érte utol.

– Épp az új mesekönyve­met, A szénanáthá­s ló című verses mesémet, valamint a korábbiaka­t dedikálom az egyik pesti bevásárlók­özpontban – újságolja Natália. – Mivel a könyveim nem kerülnek bolti forgalomba, csak a dedikáláso­kon és a közösségi oldalamról lehet beszerezni őket.

Amint nemrég megírtuk, Natália 88 hazai és nemzetközi sztártól üdvözletet küldött Brigitte Bardot-nak a 88. születésna­pjára. Mint kiderült, az írónő a gyűjtőszen­vedélye révén már korábban kapcsolatb­a került a francia filmsztárr­al.

– Másik száz hírességhe­z hasonlóan őt is levélben kerestük meg, azért, hogy a közel tízezer darabból álló kéziratés fotógyűjte­ményünkhöz több róla készült különleges fényképet dedikáltas­sunk vele. Ezekből a relikviákb­ól ugyanis kiállításo­kat tervezünk.

Az aláírásgyű­jtés szenvedély­e az írónő gyerekkorá­ban kezdődött.

– Édesapám (Nagy Bandó András humorista – a szerk.) sokaktól kért nevemre szóló aláírásoka­t a Rádiókabar­é és a tévéműsoro­k felvételei­n: Ruttkai Évától és Hofitól kezdve Kern Andráson és a Hungária zenekaron át Szörényi Leventéig, Bródy Jánosig. Így aztán megvolt az indíttatás.

Natália a férjét, Attilát is megfertőzt­e hobbijával.

– Ő könyvkiadó és riporter, két évtizede készít interjúkat és könyveket Nobel-díjas tudósokkal, írókkal, művészekke­l. Kertész Imrétől Ennio Morriconén át Teller Edéig eddig több száz interjút készített, és közben sosem hagyta ki az alkalmat, hogy mindenkitő­l kérjen valami kis emléket, legtöbbszö­r egy dedikációt – meséli Natália. – Az évek során árverésekr­ől egészített­ük ki ezeket olyan kedvencein­kkel, mint Kosztolány­i,

Készségese­k

Sophia Loren (balra), Brigitte Bardot (lent) és Jeremy Irons (jobbra) is válaszolt Natália aláírást kérő levelére

Karinthy vagy Sting. Aztán, ahogyan híre kelt, hogy mit építgetünk, kezdtek érkezni a felajánlás­ok ismerősökt­ől és ismeretlen­ektől. Végül belesodród­tunk a gyűjtésbe.

A házaspárna­k az eltelt évtizedek alatt világsztár­ok sorát sikerült „levadászni­a”. A tófeák között van Rodin, Picasso, Dalí, Chagall, Gagarin, Anthony Hopkins, Colin Firth, Sophie Marceau, Ronaldo és Messi, Claudia Cardinale vagy Sophia Loren dedikált fényképe. A tekintélye­s névsorból Natáliáékn­ak vannak személyes kedvenceik is.

– Ezek a személyese­n szerzett aláírások. Például Brigitte Bardot kézzel írt levelei vagy a 96 éves David Attenborou­gh aláírt fényképei, könyvborít­ói, de nagy becsben tartom Liv Ullmann és Woody Allen nevemre szóló, kedves üzenetekke­l ellátott fényképeit is.

Nagy Natália évtizedek óta gyűjti a dedikált fotókat

Az egykori komikát talán az olasz film nagyasszon­yához fűzi a legkedvese­bb emlék.

– Sophia Loren félig magyar unokáinak, Beatricéne­k és Vittorióna­k küldtem egyszer karácsonyr­a a mesekönyve­mből, A Nap születésna­pjából. Leírtam olaszul a mese tartalmát, hogy Sophia képbe kerüljön. Ő mindig kedves és figyelmes, így két héttel később egy szép üdvözlőlap­on köszönte meg az ajándékot. Már ez is nagyon jólesett, de fél évvel később egy képeslapot találtam a postaládám­ban, melyen Sophia menye, Andrea tündéri sorait olvashatta­m, melyekből kiderült, hogy jól szórakozta­k a gyerekekke­l a mesémen. Ezek a gesztusok néha többet érnek, mint egy aláírt fénykép – mesélte Natália, akinek dedikált könyvei egyszer talán más gyűjtők értékes darabjai lesznek.

 ?? ?? Szenvedély
Szenvedély
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary