Tíz évig utálta a felesége Obamát
▶ Michelle sokáig egyedül nevelte a gyerekeiket, akiket terroristáknak hívott
CHICAGO — Eddig nem hallott családi titkokat fecsegett ki a korábbi amerikai elnök, Barack Obama felesége. Az egykori first lady, Michelle elárulta, hogy két lányuk, Malia és Sasha születése után néhány évvel válságban volt és majdnem tönkrement a házasságuk. A jogászból politikussá avanzsáló családfő ugyanis nem foglalkozott eleget a lurkókkal és nejével sem.
A pár egy chicagói ügyvédi irodában ismerkedett meg és minden idillinek tűnt közöttük. Aztán Obama pályája elkezdett fellendülni, míg Michelle otthon volt a gyerekekkel, ez hatalmas törést jelentett a kapcsolatukban. – Harminc éve vagyunk házasok, és ebből tíz esztendőn át ki nem állhattam a férjemet. A lányok kicsik voltak, ő pedig a karrierjére koncentrált, azt mondtam, ez egyáltalán nem igazságos. Nem egyenlő arányban vettük ki a részünket a családi teendőkből – mondta Michelle Obama kendőzetlen őszinteséggel az új, The Light We Carry (A fény, amit hordozunk) című könyvének bemutatóján. – Én meg otthon maradtam ezzel a két terroristával. Igen, volt idő, hogy így hívtam a két lányunkat, mert állandóan sírtak, követelőztek, hisztiztek. Nekem maradt
a stressz, az aggodalom az iskolai dolgok miatt, és ez nagyon lestrapált.
Aztán akkor kezdett javulni a helyzet, amikor Obamát az Egyesült Államok elnökének választották, megtérült a rengeteg munka és kampányolás. Malia tíz-, Sasha pedig hétéves volt, amikor a család beköltözött a Fehér Házba.
– Voltak időszakok, amikor nagyon haragudtam a férjemre, de mindig is tiszteltem. Az érzések mindig változnak, nekünk
is volt mélypontunk, de átlendültünk rajta. A gyerekeink is felnőttek, és rendbe jött a házasságunk. Nem könnyű úgy élni, hogy a férjed az ország első embere, de a mi párkapcsolatunknak jót tett, hogy elérte a célját, és már csak a napi munkára kellett koncentrálni. Így egymásra is több időnk jutott, mint amikor még kampányolt – tette hozzá Michelle, aki 58 évesen már nagyon szeretne nagymama lenni. Lányaik lassan eladósorba kerülnek.