A remény harangja
A harangok nem mennek sehova. Elvileg. Hiszen a közismert,
„A harangok Rómába mentek” mondás sem azt takarja, hogy a húsvéti nagyböjt idején vatikáni túrára indulnak a templomtornyok ékességei, hanem csak harangszünet van erre a három napra, katolikus – római – szokás alapján, a magyar nyelv játékosságát jelzi a harangok utaztatása. Gábor Áron idejében sem önszántukból indultak útnak a harangok, akkor a csatatérre mentek, ágyúnak öntve a bronzukat. Ha szerencséje volt a harangnak, később visszaolvasztották és újra bekerülhetett egy toronyba, de kevés, a hangját a szabadságért ágyúzúgássá cserélő harang tért haza.
A jászteleki harang hazatért, több mint húsz év után, de hazatért. Igaz, a kis kápolna öreg harangja nem önszántából indult útnak. Vitték, tolvajok, szerencsére nem egy fémtelepre, titkos olvasztóba, hanem a régiségpiacra. Nem a hivatalosra, a feketére. Azt már nem tudni, hogy innen a kápolna ékessége hogyan kelt át az Atlanti-óceánon, hány kézen fordult meg az elmúlt két évtizedben, míg az amerikai magyar közösségben valaki észre nem vette egy régiségkereskedés kirakatában. A feliratok nem tévedtek, a jásztelki harang került elő s már vissza is a faluba, egy kis felújítás után vasárnaponként megint misére hívhatja a jászokat.
Új év elején nincs ennél jobb hír. A megkerült harang esete remény arra, hogy semmi sincs elveszve, semmit nem szabad feladni, hogy ne úgy kezdjünk bele az új esztendőbe, az csak rosszabb lehet az előzőnél. Éltesse 2023-at a hazatért jász harang, reménynyel, békességgel, jósággal telve!