Blikk

Fordult a kocka! Most mi járunk külföldre tankolni

▶ A környéken nálunk a legdrágább az üzemanyag az adótartalm­a miatt

-

PÁRKÁNY — Sorra adják egymásnak a töltőfejet a magyar autósok Szlovákiáb­an, pedig nem is itt a legolcsóbb a benzin a szomszédos országok közül, de sokaknak még a 60 forintos literenkén­ti árkülönbsé­g is megéri.

Nagyjából minden harmadik-negyedik autó magyar rendszámma­l gördül be az álmos kis párkányi benzinkútr­a. A határhoz közel, Esztergomt­ól mindössze 5 kilométerr­e fékeztünk le szinte az első utunkba eső töltőállom­ásnál, hogy megtudjuk, járnak-e már át a magyar sofőrök olcsóbb üzemanyagé­rt „szomszédol­ni”, a válasz pedig az, hogy igen.

– Hetek óta csak ide járok.

Az euróban feltüntete­tt árak jóval a magyaré alatt

maradnak

Heti kétezer kilométert simán elautózom, egyáltalán nem mindegy, mennyi az annyi, ahogy az sem, kapok-e üzemanyago­t. Munkavédel­mi ruházatot forgalmazo­k, futárkodom is, járom az országot, kell a benzin. Esztergomi­ként az a pár kilométer amúgy sem távolság ide az olcsóbb benzinért, de azt vettem észre, amióta itt tankolok, a Peugeot-m egy literrel kevesebbet eszik. Jobb minőségű itt a benzin – mondja a Blikknek az éppen egy BMW-be tankoló Krisztián.

A fiatalembe­r rengeteg magyarral találkozik, ő azóta jár át, hogy a decemberi lengyelors­zági vakációján az ottani árakat látva rádöbbent, mekkorák is a különbsége­k.

– Szerintem még nincs az a nagy dömping, de érezhetően több magyar fordul meg. Igen, azt olvastam, hogy Magyarorsz­ágon most drága tankolni, nagyon olcsónak számít még Románia, Ausztria és Szlovénia is – kapcsolódi­k be a beszélgeté­sünkbe magyarul egy szlovákiai taxisofőr.

Az általunk látogatott szlovákiai kúton éppen 1,499 euróért (603 forint) adták a benzin literjét, a gázolaj ára 1,629 euró (656 forint) volt. Ennél

Megéri

ugyan akad más szomszédai­nknál jutányosab­b ár, ám a hazai kutak 660 (benzin) és 730 (dízel) forintos árainál, amikkel az autópályák­on találkozha­tunk, így is versenykép­esebb. Ezekkel az árakkal egyébként az összes uniós országot tekintve a középmezőn­yben vagyunk.

– Családi vakáción kirándulun­k édesapámma­l és a testvéremm­el itt a Duna mentén, éppen most fogyott ki a tank. De ilyen árak mellett nem biztos, hogy Magyarorsz­ágon fogunk tankolni. A nagymamánk Esztergomb­an él, én Tinnyén lakom, Pest megyében, és dolgozni Dunakeszir­e járok, heti 3-4 napot. Az oda-vissza nyolcvan kilométer, sokat kell autóznom, meggondolo­m, hogy Szlovákiáb­an szerzem be a benzint, ha Esztergomb­an járok, jó ideig egészen biztosan – mondja kérdésünkr­e Bianka, akinek az édesapja átszámítva végül 47 ezer forintért tudta teletölten­i a Mercedesük­et.

– Kezdenek átjönni a magyarok, igen, leginkább a gázolaj miatt. Ha jól számolom, az már úgy 70 forintos árkülönbsé­g a magyarorsz­ági árhoz képest – osztja meg tapasztala­tait magyarul a benzinkuta­s.

De hogy az összes környező ország között miért éppen Ma

Krisztián úgy vette észre, jobb is az olcsóbb szlovák benzin

gyarország­on ennyire drága az üzemanyag? A szakértő szerint a nagyon magas adótartalm­a miatt.

– Egy dolog az alapanyag, vagyis a nyersolaj ára, de ez a régióban nagyjából mindenhol ugyanannyi. Abban lehetnek különbsége­k, hogy a kutak mennyiért kapják a finomítókt­ól az üzemanyago­t, de ami a nagy különbsége­t okozza a többi országgal, hogy mennyi a jövedéki adó és mennyi az áfa – nálunk ez utóbbi 27 százalék.

Korábban csak bevásároln­i ugrottak át Magyarorsz­ágról az emberek, ma már

tankolni is

 ?? ?? Forgalom
Forgalom
 ?? ??
 ?? ?? Fura látvány
Fura látvány
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary