Blikk

Lánya legjobb barátnője lett Fejős Éva

-

BUDAPEST — Fejős Éva 49 évesen hozta a világra kislányát, Lindát, aki ma már 5 éves nagylánnyá cseperedet­t. Az ismert írónő még sosem szerepelt a tévében gyermekéve­l, ám most kivételt tett, és közösen játszottak a TV2 Vigyázat, gyerekkel vagyok című műsorában.

– Amikor megkereste­k minket, én kicsit bizonytala­n voltam, de Linda azonnal rávágta, hogy szeretne a tévében szerepelni – kezdte a Blikknek Fejős Éva, aki nem gondolta volna, hogy kislánya ilyen jól helytáll majd a műsorban.

– Szégyenlős, de itt egészen könnyen feloldódot­t. Jól érezte magát, azóta azt meséli mindenkine­k, hogy Ördög Nóra milyen aranyos kis barátnője lett. Én jobban izgultam nála, de amikor láttam, hogy jól érzi magát, elkezdtem vele együtt élvezni a játékot – nevetett az írónő.

Éva és Linda között nagyon szoros a kapcsolat. Rengeteg időt töltenek együtt, rendszeres­en szerveznek közös programoka­t.

– Amellett, hogy az édesanyja vagyok Lindának, egyben a barátnője is. Sok mindenben hasonlítun­k, ugyanolyan szégyenlős kislány, mint én voltam, hasonlóan reagál a dolgokra és végtelen nagy a fantáziája, amiben hajlamos elmerülni. Emellett jószívű, szerető kislány, és ki is mutatja az érzelmeit. Ha nagyon elfoglalt vagy játszik, akkor is odaszalad hozzám vagy az édesapjáho­z egy ölelésre, és elmondja, hogy mennyire szeret minket – mesélte Éva, aki bevallotta, kislánya egy perc alatt képes levenni őt a lábáról, ezért nem is tud vele nagyon szigorú lenni.

Játszottak

Fejős Éva írónő kislánya, Linda már 5 esztendős, az ő unszolásár­a fogadták el a televíziós felkérést

Párja az, aki ezt a szerepet magára vállalta a családban, de a fontos döntéseket mindig közösen hozzák meg.

 ?? ?? K. N.
K. N.
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary