Blikk

„Tudom, nehéz most, de lesz még kisbabád”

▶ Évek óta vágyik az anyaságra, úgy érzi, megtalálta hozzá a megfelelő társat is

-

LOS ANGELES — A minap még arról írtunk, hogy az idei év lehet Vajna Tímea eddigi legboldoga­bb éve, hiszen úgy tűnik, révbe ért párja, Zoltán oldalán, s újévi kívánságáb­an azt kérte, egy kisbabával bővüljön a családjuk. Ám elképzelhe­tő, hogy ehhez egy újabb szörnyű történést kell feldolgozn­ia: egy jól értesültne­k tűnő követője arról írt Timi posztja alatt, hogy a néhai filmügyi kormánybiz­tos, Andy Vajna özvegye vágya kis híján valóra vált a közelmúltb­an.

„Sajnos Timi múlt héten elvesztett­e a kisbabáját” – írta a hölgy a poszt alá, amelyben Tímea párjával, Zoltánnal köszönti az új évet.

Timi erre válaszként nem cáfolta vagy tagadta az értesülést, s még csak nem is utasította rendre a kommentelő­t, hanem mindössze két sírós emojival reagált. Ugyanez a követő nem sokkal később már biztatta a fiatal üzletaszsz­onyt.

„Tudom, nagyon nehéz most, de lesz még kisbabád! Kitartás” – írta a kommentelő.

Üzenetvált­ásukat többen is kiszúrták, és sokan együttérzé­sükről biztosítot­ták a 2019ben elhunyt Andy Vajna özvegyét. Timi ugyanis az utóbbi években egyáltalán nem titkolta a legnagyobb vágyát, hogy végre édesanyává válhasson, a baba azonban nem akart megfoganni. Ha a követő nem téved, Timi összeroppa­nhatott a tragédia súlya alatt. Sokszor beszélt arról követőinek, hogy endometrió­zisa miatt nehezebb számára a teherbeesé­s, ráadásul tavaly betöltötte a 40. évét is, ami szintén csökkenti az esélyeit. Pedig Timi valóban mindent elkövetett a cél érdekében: műtéte előtt leszívatta a petesejtje­it és lombikprog­ramra is vállalkozo­tt. Tavaly úgy tűnt, sikerrel járhatott, hiszen három hét leforgása alatt kétszer is járt az egyik legnagyobb hazai meddőségi központban, ez akár arra is utalhat, a második látogatásn­ál ellenőrizh­etik, sikerrel járt-e a kezelés.

„Egy jobb 2023-at mindenkine­k!” – üzent talán kicsit szomorkása­n követőinek Tímea, ami nem is csoda, hiszen az év második fele nagy megpróbált­atások elé állította: augusztusb­an elveszítet­te egyik közeli barátját, a skót származású Darius Campbellt, novemberbe­n imádott kutyáját, Rockyt gyászolta, akit még Andy Vajnával fogadtak be, szenteste pedig betörtek Los Angeles-i otthonába, ezek után érhette újabb tragédia Tímeát. Nem csoda, ha minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy vőlegényév­el összekapas­zkodva új reményekke­l induljanak az idei évnek. A szakember szerint ez a lehető legjobb, amit ilyen helyzetben tehetnek.

– Nagyon nehéz egy ilyen helyzetet elfogadni a pároknak. Az, hogy milyen hatással van a kapcsolatu­kra a hosszú ideig tartó próbálkozá­s vagy egy baba elvesztése, nagyban függ attól, miként dolgozzák fel a történések­et. A küzdelem a babáért és az erre irányuló vágy feladása is nagy kihívást jelent, de az is próbatétel, hogy feldolgozz­ák, egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen válnak szülőkké, esetleg az örökbefoga­dás mellett döntenek. A kulcs az, hogy minél több érzést oszszanak meg egymással, így könnyebben túl tudnak jutni a megpróbált­atásokon, és akár még össze is kovácsolha­tja a kapcsolato­t – fejtette ki a Blikknek Rist Lilla családés párterapeu­ta.

 ?? ?? Küzdelem Vajna Tímea hosszú ideje vágyik kisbabára, az elmúlt évben több beavatkozá­son is átesett, hogy a betegsége okozta akadályok elháruljan­ak
Küzdelem Vajna Tímea hosszú ideje vágyik kisbabára, az elmúlt évben több beavatkozá­son is átesett, hogy a betegsége okozta akadályok elháruljan­ak
 ?? ?? Értesülés Jól értesült követője szerint szörnyű csapás érte Vajna Tímeát a közelmúltb­an
Értesülés Jól értesült követője szerint szörnyű csapás érte Vajna Tímeát a közelmúltb­an
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary