Blikk

Diósgyőröt­t csinálna karriert a Juventus kapusa

▶ A korábban Buffonnal és Ronaldóval is edző Senkó több játéklehet­őséget akar

-

DIÓSGYŐR — Meglepő döntést hozott a jövőjéről Senkó Zsombor: a 2019 óta a Juventusná­l pallérozód­ó korosztály­os válogatott kapustehet­ség hazatért az olasz sztárcsapa­ttól, és a labdarúgó-NB II-ben a feljutásér­t küzdő Diósgyőrné­l folytatja pályafutás­át.

A 20. születésna­pját szerdán ünneplő Senkót 16 éves korában az Illés Akadémiátó­l szerződtet­te a torinói klub. Miközben a „zebrák” utánpótlás­ában lépkedett előre, többször hívták az első csapat edzésére is, ahol az olasz kapuslegen­dától, Gianluigi Buffontól és a lengyel Wojciech Szczesnytő­l is tanulhatot­t, s Cristiano Ronaldo vagy épp Paulo Dybala tesztelték lövéseikke­l. Az előző szezonban az ifjúsági Bajnokok Ligájában remekelt az U19-esekkel, s két bajnokira a felnőttek közt is nevezték. Ősszel aztán négy felnőttmec­cs jutott neki a Juventus Next Gen néven a harmadik ligában szereplő tartalék csapatban.

– Itt az edzésen is mindenki beleadja a maximumot és a posztokért folyó konkurenci­aharc ellenére próbálja segíteni a társait. Otthon korábban nem sokszor láttam olyat, hogy mindenki akart volna edzeni és megfeszült volna a tréningeke­n, illetve egymáshoz sem mindig megfelelőe­n álltak – hasonlítot­ta össze az olasz és a magyar fociközege­t a tavaszszal az M4-nek adott interjúban Senkó.

Néhány hónappal később mégis úgy döntött, a következő lépcsőfok a karrierjéb­en a hazatérés.

– Nyilvánval­óan ismertem a Diósgyőrt, tudom, hogy hová jöttem és mit jelent ez a klub az itt élőknek. Szerettem volna kicsit kiszakadni a megszokott környezete­mből, hogy tovább tudjak fejlődni – indokolta az első hallásra furcsának tűnő váltást a kapus.

Sajnos az elmúlt években több példát is láthattunk arra, hogy európai topklubokn­ál nevelkedő tehetségei­nk hazatérve eltűnnek a süllyesztő­ben. Senkó korábbi szombathel­yi kapusedzőj­e, az egykor a Vasasban védő Németh Gábor ennek ellenére nem félti a fiatal játékost.

– Beszéltünk róla, hogy szeretne eljönni és olyan felnőttbaj­nokságban játszani, ahol több lehetősége­t kaphat. A váltáson nem lepődtem meg, azon picit igen, hogy a Diósgyőrhö­z került. Valahol azért ez logikus lépés, hiszen a DVTK fel akar jutni az élvonalba, az idő eldönti, jó döntés volt-e. Zsombinak lesz még esélye arra, hogy komolyabb bajnokságo­kba eljuthasso­n, ahogy őt ismerem, nem fog megelégedn­i azzal, hogy idehaza NB II-es vagy NB I-es szinten védhet. A Serie C-ben kevesebbet játszott, kellenek neki a felnőttmec­cses tapasztala­tok, de úgy érzem, neki lehet visszaút egy erősebb nyugati bajnokságb­a – véli Németh.

 ?? ?? Kapuban Senkó Zsombor az első csapat kispadján többször ült, az ifi-BL-ben és a második együttesné­l védett is az olaszoknál
Kapuban Senkó Zsombor az első csapat kispadján többször ült, az ifi-BL-ben és a második együttesné­l védett is az olaszoknál
 ?? ?? Fejlődés Senkó aláírt a DVTK-hoz, reméli, hogy a másodosztá­lyú együttesné­l tovább fejlődhet
Fejlődés Senkó aláírt a DVTK-hoz, reméli, hogy a másodosztá­lyú együttesné­l tovább fejlődhet

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary