Felveszi a versenyt az épekkel a paratriatlonos
▶ Bírja a tempót, már eddig is többször dobogóra állt az országos bajnokságokon
KECSKEMÉT — Tizenhat év alatt sikert sikerre halmozott a paratriatlanosok között, s úgy döntött, mostantól csak az épek között versenyez Boronkay Péter. A 41 esztendős sportember, aki immár szövetségi kapitányként is tevékenykedik, sosem fogta fel hátrányként, hogy bal alkarja nélkül született, s ez sem gátolta, gátolja meg abban, hogy az épek között is eredményesen szerepeljen.
– Nálunk, parasportolóknál a világversenyeken a sprinttávok a hangsúlyosak, ez azonban már kevésbé fekszik számomra, és nem is motivál anynyira. A másik ok, hogy
tavaly március óta a triatlon-paraválogatott és az utánpótlás szövetségi kapitánya vagyok, edzőként pedig nem lenne etikus saját magamért mint sportolóért dolgozni,
az elmúlt tizenhat évben felhalmozott tudásomat szeretném a sportágam hasznára fordítani – mesélte Boronkay. – Tavaly hosszú távon megnyertem a tizedik vb-címemet, és azt éreztem, ez az pont, amikor váltanom kell, de az épek között, amatőr szinten továbbra is folytatni fogom. Ez nem jelent egyébként feltétlen újdonságot, sokat versenyeztem a korosztályomban épek között is, többször álltam dobogóra is az országos bajnokságon.
Boronkaynak bőven akad a bakancslistáján teljesítésre váró kihívás, például a maraton.
– A leghosszabb távú, Ironman-versenyeken többször teljesítettem a maratont, önmagában viszont legutóbb 2000-ben, amikor érettségiztem. Idén 23 év után szeretném újra megcsinálni „szárazon” is, mégpedig az áprilisi, bécsi maratonon, jó lenne három óra körüli időt futni – árulta el a riói paralimpiát is megjáró Boronkay.
A kecskeméti triatlonos hétéves kora óta sportol napi szinten, ennek pedig nagy szerepe volt abban, hogy sosem élte meg hátrányként a helyzetét.
– Teljesen más az, ha valakinek veleszületett sérülése van, mint ha élete során veszíti el egy végtagját, kerül kerekesszékbe, akkor azért a lélek is sérül. Az én életem ilyen szempontból minimálisan különbözik az épekétől,
mindent így tanultam meg. Úgy érzem, ennek az állapotnak csak köszönhetek, amihez persze kellett a sport, illetve olyan család, miliő, amiben el tudtam fogadni magamat.
Ha jönne holnap egy jó tündér, és 476 kérésem lehetne, nem lenne köztük, hogy legyen meg mind a két karom. Én így vagyok az, aki
– fogalmazott Péter, aki a versenyzés mellett dolgozott szociális munkásként is, most edzőként felnőtt amatőr sportolókkal is foglalkozik, motivációs előadásokat tart iskolákban, cégeknél, s az egyik biztosító sportnagyköveteként a parasportot népszerűsíti.