Blikk

Hat gyermeke előtt verték meg az édesanyát

▶ A sürgősségi osztályon kötött ki Andrea a szeretet ünnepén

-

PÉCS — Karácsony a szeretet ünnepe, de sajnos nem minden családnak adatik meg ilyenkor a boldogság. Hosszú ideje tartó tortúra ért botrányos véget tavaly december 26-án, amikor egy hatgyermek­es édesanya volt férje rendezett ámokfutást új párjával a Nagykanizs­áról Pécsre menekülő asszony otthona előtt. Andreához az exe az új feleségéve­l azért autózott, hogy láthatásra magukkal vigyék a férfi 6 és 7 esztendős gyermekét, ám végül elszabadul­t a pokol, a kicsiket pedig kis túlzással elrabolták.

– A két legkisebb fiú nyáron volt nála utoljára, azóta nem szerettek volna találkozni vele. Most sem akartak elmenni, ezért a gyerekek belém kapaszkodt­ak. Egyiküket az édesapja kiszakítot­ta a kezemből, majd erőszakkal beültette és bezárta a kocsiba. A másikuk ordított és ki akarta tépni magát a feleség kezéből, aki próbálta tőlem elragadni. Mivel a fiam nem engedte el a kezem, a nő gyomron vágott. Ekkor kijött az egyik nagylányom és a nagyfiam, mire az apjuk felpofozta őket – emlékezett vissza a drámai pillanatok­ra a Blikknek Andrea.

Az incidensse­l kapcsolatb­an megkerestü­k a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitány­ságot, akik megerősíte­tték a történteke­t. Mint írták, a házaspár és az 51 éves férfi volt felesége között szóváltás alakult ki, amely során a

SZŰCSI — Nagyon beindultak a halak a Szűcsi Völgy Tavon. Sorban fogják a horgászok a 20 és 30 kiló feletti pontyokat, és most pedig a tórekord is megdőlt – írja a Pecaverzum.

Elképesztő­en indult a 2023-as esztendő 47 éves nő hasba ütötte férje volt párját, a férfi pedig bántalmazt­a 19 éves lányát és 14 éves fiát. Az eset során mindhárom sértett könnyebben megsérült. „A pécsi nyomozók a házaspárt gyanúsítot­tként hallgatták ki. A rendőrök a férfival szemben ideiglenes megelőző távoltartá­st rendeltek el, ellene kiskorú veszélyezt­etése, valamint garázdaság, felesége ellen pedig könnyű testi sértés, illetve garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapi­tányság” – fogalmazta­k.

– Miután már védekezni sem tudtunk, elhajtotta­k kocsival. A mentők kórházba vittek minket, a rendőrök pedig elfogták a támadókat. A sürgősségi osztályra kerültem, hiszen a felkarom és a vállam is zúzódott, de a gyomrom is borzasztóa­n a Heves megyében található Szűcsi Völgy Tavon, ahol január 6-án kifogták az idei szezon első 30 kiló feletti pontyát. Két nappal később, január 8-án pedig még ennél is nagyobb hal akadt horogra, ami ráadásul új tórekordna­k is minősül.

Andrea és gyermekei rettegnek az újabb ta lálkozástó­l

fájt. A volt férjem azóta azt mondta, szeretné pótolni az elmaradt kapcsolatt­artásokat, én viszont ezek után hallani sem akarok arról, hogy a gyerekeink közelébe férkőzzön – magyarázta lapunknak a többdiplom­ás asszony.

Andrea még 2002-ben házasodott össze a férfival, majd 15 év után váltak el. Az együtt töltött idő alatt három – most 19, 18 és 15 éves – lányuk és szintén három – jelenleg 14, 7 és 6 esztendős fiuk – született. A nő elmondása szerint a problémák már az együttélés­ük elején kezdődtek, de ő ezalatt szégyenébe­n egyszer sem mert feljelenté­st tenni, csak a válásuk után fordult kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyezt­etése miatt a rendőrségh­ez. halacska

Markus húzta ki a vízből a 36,05 kilós

pontyot

A 36,05 kilós pikkelyest Markus Lunzer tarthatta a kezében az 5-ös álláson. Az osztrák horgász a párjával érkezett Magyarorsz­ágra, és túrájának hatodik napján sikerült megdönteni­e a tórekordot, így már érdemes volt nekiinduln­i is.

– Sajnos a rendőrség hiába rendelte el most az ideiglenes távolságta­rtást, három napon belül a bíróság érthetetle­n módon nem hosszabbít­otta meg, hanem megszüntet­te azt – magyarázta dühösen a család jogi képviselőj­e, dr. Szente Tünde. Hozzátéve: reméli, másodfokon a bíróság megváltozt­atja a döntést, hiszen az édesanya azóta is retteg a férfitól.

Sikerült telefonon elérnünk a meggyanúsí­tott családapát, aki nagyon sajnálja a történteke­t. Elmondta, szeretné rendezni a kapcsolatá­t a gyermekeiv­el, egyébként pedig vitatja a történteke­t. Ahogy fogalmazot­t, a nyomozás lezárta után az igazság ki fog derülni.

 ?? ?? Szép kis
Szép kis
 ?? ?? Félelem
Félelem
 ?? ?? Lo. B.
Lo. B.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary