Ezektől már régebben fájó búcsút vettünk
Tantusz, bélás, kártya
Az utcai készülék 1946-tól a hetvenes évekig előre megváltható érmével, a posta által kibocsátott tantusszal működött. Később a rézszínű kétforintost, a „bélást” kellett beledobni. Utána viszont telefonkártyával vagánykodott, aki tehette, egyesek szerint súlyra mérhető volt, hogy melyiken hány egység van – ez természetesen nem volt igaz.
Ikerállomás
A rendszerváltás előtt csak a kiváltságosoknak vagy a szerencséseknek volt otthon telefonjuk. A többség azt is irigyelte, akinek a hiánygazdaságban feltalált öszvér technikai megoldás, az ikertelefon jutott. Ez az jelentette, hogy két háztartás osztozott egy vonalon. Amikor az ikerállomáson telefonált a szomszéd, addig a másik lakó nem tudott telefonálni, ezért gyakran átkozták egymást.
Telefonfülke
A többség, ha telefonálnia kellett, elsétált a legközelebbi telefonfülkéig, ahol a sárgás, zsíros lapokból álló, igen apró betűvel szedett, ám annál vastagabb telefonkönyvből kereshette ki a számot, vagy saját telefonos noteszát vitte magával. Nem volt ritka a sorban állás a fülke előtt.
Tárcsázás
„Kérjük, tárcsázza a kért melléket” – néhány automata telefonközpont ma is ezt az okafogyottá vált kifejezést használja abból az időből, amikor még nemhogy érintőképernyős okosmobil nem létezett, de az asztali, vezetékes telefonon sem voltak gombok, csak tárcsa. Ezzel tárcsáztunk.
Telefonos mesemondó
„Halló-halló, gyerekek, itt a telefonos meseszolgálat! Egyszer volt, hol nem volt...” – így jelentkeztek be a korszak sztárszínészei, színésznői, például Ruttkai Éva, Darvas Iván, Ladányi Ferenc, Gábor Miklós és Szemes Mari a szám feltárcsázásakor a bakelitkagylóban, természetesen felvételről. Először 1956. április 15-én Kolozsvári Grandpierre Emil Mátyás király felesége című meséjét hallgathatták a gyerekek Komlós Juci előadásában, hatvan fillérért. Internet, de még videómagnó sem létezett, így ha a gyerek lekéste a tévében az esti mesét, a papa vagy a mama mesélt, vagy a telefonos mesemondó.
Telefonbetyár
Többnyire rosszalkodó gyerekek, ritkábban infantilis felnőttek csínytevése volt, amikor is azért hívogattak másokat, hogy átverjék vagy felbosszantsák őket. Sokszor a nevükkel viccelődtek: „Halló, Kiss-lakás? Miért nem cserélik nagyobbra? Halló, Álmos Béla? Akkor miért nem alszik?” Ma már egyébként nem jó ötlet betyárkodni, pillanatok alatt visszakereshető a hívó fél, a móka pedig zaklatásként bekerült a büntető törvénykönyvbe.
K-vonal
Saját, zárt telefonhálózata volt a taxisoknak, a közvilágításnak, a légoltalomnak, a tűzoltóknak, a mentőknek, a fegyveres testületeknek, a belügynek, a meteorológiai szolgálatnak. És természetesen a párt- és államigazgatásnak. Az utóbbi titkosított, hő- és vízálló vonalakat 1969-től a parlament épületében létrehozott nemzetközi kormány-összeköttetési központ üzemeltette. Ilyennel rendelkezett a KISZ KB első titkára és a Munkásőrség országos parancsnoka.