Ne dobja ki a gyümölcsöt!
Töpörödik a narancs, romlik az alma, a banán túlérett? Minden háztartásban megesik, hogy a megvásárolt gyümölcsök nem fogynak el, és elkezdenek romlani. De ne dobja ki őket, inkább pürésítse, és használja fel később!
A foodmeanderings.com javaslata csipet sóval habbá verjük. A sárgájákat a porcukorral és a vízzel fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztes diót és az olvasztott vajat. A felvert tojáshabbal lazítjuk és a masszát a formába simítjuk, kb. 35 percig sütjük (tűpróba!).
A narancsos piskótához fehéredésig keverjük a tojást a cukorral, hozzáadjuk a narancslét és a reszelt narancshéjat, majd a masszához szitáljuk a lisztet. A kivajazott, lisztezett formába öntjük és készre sütjük. A krémhez simára keverjük a lisztet a tejjel, hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart pépjét, és elkezdjük főzni. Amikor sűrűsödni kezd, hozzáadjuk a diót és sűrűre főzzük. Kihűtjük. A vajat habosra keverjük a cukorral, majd kanalanként a krémbe dolgozzuk. Hozzáadjuk a narancshéjat is.
A diós piskótát két lapra vágjuk, megkenjük a krém harmadát, ráhelyezzük a narancsos piskótát, rákenünk harmadnyi krémet. Befedjük a diós piskótával, s a torta tetejét és oldalát is megkenjük a maradék krémmel. Az oldalát megszórjuk darált dióval, a tetejére fél dióbeleket teszünk. Alaposan lehűtjük. szerint a már romló gyümölcsről le kell vágni a rossz részeket, és a maradék gyümölcsöt egy aprítógépbe betenni. Lehet egyszerre különböző ízesítésű pépet is készíteni, de akár külön-külön is összevághatjuk őket.
A gyümölcspépet aztán a hűtőben tartva néhány nap alatt smoothie-ként fogyaszthatjuk. Lefagyasztva sütéshez felhasználhatjuk akár fél éven keresztül. Vagy készítsünk egy kis görög joghurttal összekeverve jégkrémet belőle. Egészséges és finom csemege az egész családnak. J. Zs.