Csípőműtét után lábadozik Solymos Tóni
▶ Rettentő nehéz évek után állt talpra – szó szerint is – a zenész: elvesztette feleségét, lányát, és csípőműtéten esett át
BUDAPEST — Már hatvan éve robog az Express együttes, melynek frontembere, Solymos Tóni a jubileum méltó megünneplésére készül. A harmonikás, Oh, egy kis csók, Kislány vigyázz, Szállj, szállj, madár, Jöjj hozzám, Hull az elsárgult levél, a legendás zenekar ikonikus slágerei. Az Express népszerűségének csúcsán a keleti blokkban tízmillió lemeze kelt el. A kiváló gitáros és énekes, Solymos Tóni, közel a nyolcvanhoz is aktív, nemrég önálló gitár-szólólemeze jelent meg, készül az újabbra, és rendszeresen színpadra lép saját triójával. Illetve most csak lépne…
–
Október végén volt egy komoly csípőműtétem – magyarázza hosszú pihenésének okát –, csak mostanában kezdek újra járni,
és míg lábadozom, természetesen nem léphetek színpadra. A műtét előtt hónapokon át nagy fájdalmaim voltak, de koncertek alatt teljesen megfeledkeztem erről, és úgy táncoltam, mintha kutya bajom lenne. Előadás után aztán hazáig egyfolytában jajgattam az autómban.
Az elmúlt év jelentős változást hozott a zenész életében – vidéki otthonát budapesti belvárosira cserélte.
–
Menekültem a tárnoki házamból, nem bírtam ott egyedül élni mióta, három éve, meghalt Zsuzsikám, a feleségem, akivel boldogan éltem együtt 45 évet.
Minden rá emlékeztetett az épületben, a kertben, és úgy gondoltam, innen mennem kell. A fiam közelébe költöztem a fővárosban. Már csak ő maradt nekem, a lányom ugyanis óriási bánatomra, egy évvel ezelőtt, éppen karácsonykor hunyt el váratlanul, mindössze 51 évesen.
A fia, az unokái és kis dédunokája, valamint a zenélés, a hobbijai és egy új kapcsolat tartja benne a lelket. Ennyi fájdalom és tragédia után némi gyógyírt jelent a népszerű énekes-zenész számára, hogy néhány hónapja rátalált a boldogság, a család egy régi barátja, illetve barátnője a támasza, vele osztja meg örömét és bánatát. A közelgő 80. születésnapját – március 27-én ünnepli – már együtt készülnek megülni.
– Nem tervezünk nagy felhajtást, szűk családi és baráti körben szeretnénk ünnepelni – mondja. – Ebben az évben van egy másik jelentős évfordulónk is, hatvanéves az Express zenekar, és természetesen erről sem szeretnénk megfeledkezni. A fennállásunk ötvenedik évében nagy bulit rendeztünk több ezer néző előtt, örülnék, ha a hatvanadik is ilyen jól sikerülne, de tudjuk, ehhez igen komoly elhatározás kell, hogy egyáltalán bírjuk-e még a sok gyakorlást és a hatalmas szervezői, szponzorgyűjtési munkát.
Kényszerszünet
A gitáros-énekes ma is aktív, de műtétje óta nem állhatott színpadra
Malek Miklóssal, Silye Attilával, Magyar Csabával, Kalmus Pállal alkotjuk hosszú évtizedek óta a népszerű zenekart, és idős korunk ellenére még mindig imádunk zenélni. Addig is a triómmal járjuk az országot. Megfogadtuk, addig állunk színpadra, amíg igény van ránk, márpedig a közönség szeretetén érzem, hogy még mindig van.
Solymos Tóni szabadidejében sokat olvas, zenét hallgat és ír – sokan nem tudják róla, hogy újságíró-iskolát is végzett –, cikkei, könyvei jelennek meg, most épp vadászélményeit gyűjti kötetbe.
–
A vadászatra Hofi Géza beszélt rá jó harminc éve, és ezt tartom életem egyik legjobb döntésének – emlékezik. – Az új páromat is ennek a hobbimnak köszönhetem,
fő vadászterületemen, a Bakonyban ismertem meg, ahol még egy takaros kis házat is berendeztem, és amikor itt vagyok, élem a bakonyi
Solymos Antal elmenekült a tárnoki házából, ahol minden a gyászára emlékeztette
remeteéletemet, immár az új párommal. A másik hobbim, amit még űzhetek ebben a szép korban, ha teljesen felépülök, a golf. Sajnos, a többi kedvenc sportról, a teniszről, a futballról, a síelésről, a motorozásról és a jéghokiról már rég le kellett mondanom. Hiába, a 80 az 80, egyre sűrűbben hull már nekem az elsárgult levél…
Lajos bácsi otellójára Öt k fojto Pi