Halála után nyerészkednek
BÜKKSZENTKERESZT — Kétségbeesetten fordult a nyilvánossághoz Lopes-Szabó Zsuzsanna. Decemberben édesapját veszítette el, a legendás Szabó Gyuri bácsi 94 évesen ment el, de nem elég a gyász fájdalma, ízléstelen nyerészkedők támadják közben mindazt, amit a természetgyógyász még életében felépített, és immár a család nevével is visszaélnek. Már nyáron voltak hasonló esetek, de a csalók még Gyuri bácsi halála után sem álltak le, sőt!
– Már a honlapunkhoz hasonló oldalakat is létrehoztak. Ezzel akarják eladni kétes termékeiket, amikhez sem édesapámnak, sem nekem, sem pedig a Györgyteának nincsen köze
– szögezte le érthetően dühösen a Blikknek LopesSzabó Zsuzsanna, akinek arcát már szintén a csalásuk részévé tették. „Apám halála után mindenkinek elmondom a receptet a cukorbetegség leküzdésére” – ígéri egy honlap Zsuzsanna fotójával, de ezzel még nincs vége az ízléstelenségeknek.
– Most, hogy édesapám elment, megnövekedett az érdeklődés a gyógyteái iránt is, a csalók ezt kihasználva kaphattak vérszemet. Azt hirdetik, hogy apám és én feltaláltuk a cukorbetegséget gyógyító tablettát, az egyik filmünkből pedig konkrétan kivágtak egy részt, amin én beszélek, de teljesen más szöveg hallatszik, mintha a csodaszert hirdetném – fakadt ki Zsuzsanna.
A legijesztőbb, hogy valódi terméket is árulnak a csalók, amit az álhonlapokról meg lehet rendelni,
és sajnos már
Csalók
A csalók Gyuri bácsi lánya, Zsuzsanna arcképével igyekeznek megtéveszteni a vásárlókat
Kegyeletsértés
Lopes-Szabó Zsuzsanna és édesapja, Szabó György. Az asszony szerint a csalók kegyeletsértést is elkövetnek
eléggé sokan bedőltek az ígéreteknek.
– Különféle termékekkel jöttek hozzánk vásárlók, hogy csalódtak vagy gyanúsnak találják, s kérik vissza a pénzüket. Harminc-negyvenezer forintokról beszélünk. Közben nekünk is kellemetlen, mert nem tudjuk visszatéríteni, hiszen nem tőlünk származik a termék. Rossz érzés, hogy sokakat, akik bíznak bennünk, szeretnek minket, sikerült megvezetni – jegyezte meg Zsuzsanna.
Mint a Györgytea Kft. ügyvezetője azt kéri: kizárólag az ő honlapjukat keressék fel az érdeklődők. Gyanítja, egy komplett bűnszervezetről van szó.
– Valahol előállítanak egy terméket, amiben jó esetben szőlőcukor vagy csak vitamin van, aztán ezt egy üzemben összerakják, csomagolják, egy futár kiviszi, komplett folyamat.
A család már megtette a jogi lépéseket, a rendőrségen feljelentést tettek, az adóhatósághoz, fogyaszótóvédelemhez fordultak, a Facebookon felbukkanó hirdetéseket letiltják.
Ez persze nem könnyű, hiszen ahogy letiltanak egyet, hamarosan újabb jön a helyébe.
A Blikk kereste az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogyan áll az ügy nyomozása, sikerült-e károsultakat találni, netán van-e gyanúsított már, lapzártánkig nem reagáltak kérdéseinkre.