Tízmilliókat vesztett Erdei,
ezért haragszik Kokóra ▶ Az is növelte köztük az ellentétet, hogy Kovács bírálta a korábbi elnököt
BUDAPEST — Áll a bál a hazai ökölvívásban, a ringen kívül estek egymásnak korábbi klasszisaink. Az Erdei Zsolt és Kovács „Kokó” István közötti szócsata, mint megtudtuk,
többről szól, mint személyes ellentétről a két legendás bunyós között, túlmutat kettejük viszonyán.
A botrányt a korábbi profi világbajnok Erdei Sportalnak adott interjúja robbantotta ki. A kérdésre, hogy a sportág problémáinak megoldása érdekében tartja-e a kapcsolatot egykori, jelenlegi bokszolóinkkal, például Kovács Istvánnal, a korábban a Magyar Ökölvívó-szövetség (MÖSZ) elnöki posztját betöltő „Madár” azt válaszolta: „Vannak, akikkel tartom a kapcsolatot, van, akivel azonban nem, mert nem passzol a kémia”. Kokó erre Facebook-kommentben reagált.
„Nem stimmel a kémia? Miért nem lehet őszintén beszélni? A csalásnak, hazugságnak, aljasságnak semmi köze a kémiához. Inkább azt mondanám, hogy mást gondolok alapvető emberi értékekről, etikáról, tisztességről. Pont” – vágott oda az olimpiai aranyérmes, amatőr és profi világbajnok klasszis.
A két sztár között többször volt vita, de viszonyuk bennfentesek szerint Erdei 2017-es kinevezése után romlott meg. Rácz Félix promóter kommentben megírta például, hogy Kokóval hiába adtak át ingyen egy komplett, a sportágat népszerűsítő programjavaslatot, Erdeiék erre nem is reagáltak. A legnagyobb pofon azonban a korábbi elnök számára a 2018-as budapesti ifjúsági vb volt, amely után 384 millió forintos hiány keletkezett a MÖSZ-nél. 2019ben Bajkai Zsoltot nevezték ki a szövetség élére, hogy megmentse a bajba jutott szervezetet, Erdei pedig hátralépett szakmai társelnökként, mielőtt
2020ban végleg távozott. Informátorunk szerint ebben az időszakban mérgesedett el a viszony Erdei és a boksztársadalom több képviselője, így Kovács között is,
aki a Bokszvilágszervezetnél (WBO) dolgozott, de tapasztalataival igyekezett segíteni idehaza is.
– Nagyon jóban voltak Kokóval, úgy tervezték, együtt dolgoznak majd az ökölvívásért, aztán később ez nem valósult meg. Majd jött az ifi-vb kudarca és Bajkai kinevezése. Zsolt úgy érezte, ki lett taszítva a bokszvezetésből. Kokó ekkortájt nyilvánosan is bírálta őt hozzá nem értése miatt, amin vérig sértődött. Azt sem vette jó néven, hogy Kokó támogatásával egyesek bekerültek az adminisztrációba – magyarázta lapunknak egy neve elhallgatását kérő bennfentes.
A szövetségben történt változások érzékenyen érintették az Erdei által alapított Madárfészek Ökölvívó Akadémiát.
– Bajkaiék bevezettek egy új, eredménycentrikus finanszírozási rendszert, amely miatt komoly összegektől esett el a Madárfészek, évi 70-ről 5 millióra csökkent a támogatása.
Ez logikus lépés volt, de Zsolt úgy érezte, járna nekik a korábbi összeg, ezért is haragszik sokakra. És úgy vélte, hogy ehhez a döntéshez, a pénzelvonáshoz Kovácsnak is köze lehetett – állítja informátorunk.