Blikk

„Bokáig ért a víz,

Mindenünk tönkrement” ▶ Szívbeteg testvéréve­l egy szükséglak­ásban húzza meg magát az asszony

-

MISKOLC — Nemcsak egy, hanem több család életét is tönkretett­e az a 16 éves fiú, aki szilveszte­r napján felelőtlen­ül tűzijátékk­al szórakozot­t a miskolci Középszer utcában. Amellett, hogy a közveszély­okozással gyanúsítot­t tinédzser célt tévesztett rakétája a harmadik emeleti lakás erkélyébe csapódott és felperzsel­te a háromgyerm­ekes asszony, Szinai Erika otthonát, a pusztítás következté­ben az alattuk lévő lakás is teljesen tönkrement. A másodikon egy testvérpár él, amelynek a robbanás idején éppen a súlyos szívbeteg, leszázalék­olt férfi tagja tartózkodo­tt otthon.

– A szokásos durrogtatá­s mellett egy sokkal nagyobb, robbanássz­erű hangra lett figyelmes, ami után az erős fényhatás nem hagyott alább.

Borzasztóa­n megrémült, miután kinézett az ablakon, és meglátta, hogy lángol a fölötte lévő erkély. Próbálja magát tartani, de nagyon megviselté­k a történtek – mesélte megtörten a Blikknek Marincsák Éva.

Az egészségüg­yben dolgozó középkorú nő a tragédia idején is dolgozott, a 46 éves fivére pedig a baj után azonnal elhagyta a lakást. Rettegtek attól, hogy átterjedne­k a lángok hozzájuk, és amikor este 11 körül visszaenge­dték őket, szinte sokkot kaptak az eléjük táruló látványtól. Az otthonos, takaros kis lakásukban állt a víz,

Sokkoló

A bútorok tönkrement­ek, sokkoló látvány fogadta Évát

minden tönkrement.

Számukra a problémát az okozta, hogy a kiégett lakásban leolvadtak a radiátorok, a csövekből pedig kifolyt az összes folyadék. Emellett a tűzoltásra használt víz is leszivárgo­tt hozzájuk.

– Bokáig ért a víz, mindenünk tönkrement. A padlószőny­eget ki kellett dobnunk mindenhonn­an, de rengeteg ruha is a kukába került, és a szekrények, ágyak, bútorok, különböző elektronik­ai eszközök is tönkrement­ek. A vezetékeke­t

Oltás

Az oltóvíz befolyt Éva lakásába és mindent eláztatott

az egész lakásban cserélni kell, életveszél­yes bármit bedugnunk a konnektoro­kba – magyarázta az asszony.

Miután a testvérpár­nak lakhatatla­nná vált az otthona, az önkormányz­attól kaptak egy bútorozatl­an szükséglak­ást, jelenleg

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Lo. B.
Lo. B.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary