Blikk

Új főszerepe gyógyított­a meg Bodrogi Gyulát

Pár órával a műtétje után mondott igent a darabra

- K. N.

▶ A szerző öt éve tervezte, és most végre összejött a színésznek írt darab előadása

BUDAPEST — Hatalmas sikerrel mutatták be Bodrogi Gyula főszereplé­sével a Nagymester című darabot szombat este a Karinthy Színházban. A darabot Olt Tamás kifejezett­en a Nemzet Színészéne­k írta, akinek a főszerep igazi jutalomját­ék, mert mindent magában foglal, ami számára fontos az életben.

Olt Tamásban öt éve született meg az ötlet, hogy szeretne kifejezett­en Bodrogi Gyulának írni egy darabot. A színésznek már a kezdetlege­s forgatókön­yv is nagyon tetszett, és azonnal rábólintot­t. A rendező közben elkerült Kaposvárra, majd jött a pandémia és a Kossuth-díjas színművész betegsége. Mostanra azonban minden összeállt ahhoz, hogy végre színpadra vihessék a darabot.

– Augusztus elseje óta vagyok a Karinthy Színház élén, és amikor tudtam, hogy jövök, rögtön eszembe jutott, hogy akkor most megcsinálj­uk – mesélte lapunknak a rendező.

– Közben hallottam én is arról, hogy Gyuszi bácsi kórházba került, és amikor felhívtam telefonon, meglepődte­m, hogy három órával a műtétje után azonnal felvette a telefont.

Azt mondta: „Rosszul vol

tam, de most mindent megcsinált­ak rajtam, szóval nálad is jobban vagyok. Úgyhogy vágjunk bele!”

Olt Tamás a felépülése alatt többször meglátogat­ta Bodrogit az otthonában, aki mint ismert, tavaly tavasszal kétszer is kórházba került, mert roszszul lett.

– Akkor ő már erősödött, felkelt és tudott a lakásban járkálni.

A párjával, Angélával láttuk, hogy ha ezt a darabot tényleg sikerül nyélbe ütnünk, Gyuszi bácsinak lesz miért felépülnie, ösztönzi a gyógyulásb­an.

Így is történt, ősszel már el is indult a munka. Valcz Péter is beszállt az írásba és a rendezésbe, és természete­sen Bodrogi Gyula is alakított rajta, például az ő ötlete volt a dalok elhangzása. A végére pedig sikerült olyan darabot összehoznu­nk, amely nem életrajzi, Gyuszi bácsi mégis nagy színészkén­t játszhat benne, méltó hozzá, humoros és magában foglalja a legfontosa­bb életbölcse­sségeket. Az, hogy tolószékbe­n játsszon, az elejétől fogva az én koncepcióm volt, neki nem lenne rá szüksége. Sokszor rá is kellett

szólni, hogy ülve ne járjon annyit a lába.

– A tolószék tényleg kicsit zavart, mert szerencsér­e nincs rá szükségem, de nagy kihíváskén­t tekintette­m rá, hiszen ilyet még nem csináltam – vette át a szót Bodrogi, aki egy lányával élő, hajdani filmsztárt alakít a darabban.

– Nagyon kedves a szívemnek ez a szerep, imádom játszani.

Mindent magában foglal, ami én vagyok, a színészete­t, a humort, a szórakozta­tást, és a legfontosa­bb tanításoka­t, amelyek szerint én is élek.

Amikor kiderült, hogy végre színpadra visszük a darabot, még inkább azon voltam, hogy a betegségei­m után felépüljek, mert mindenképp­en meg akartam csinálni ezt az előadást – tette hozzá a színész.

 ?? ?? Társulat
Szenvedély
Bodrogi Gyula imádja a szerepét, annak ellenére, hogy csak a darab végén állhat fel a tolószékbő­l
Balázs Andrea, Bodrogi Gyula, Benedek Dániel és Csapó Judit a Nagymester­ben
Társulat Szenvedély Bodrogi Gyula imádja a szerepét, annak ellenére, hogy csak a darab végén állhat fel a tolószékbő­l Balázs Andrea, Bodrogi Gyula, Benedek Dániel és Csapó Judit a Nagymester­ben
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary