Mindennap órákat gitározik Tátrai Tibor
▶ Pontosan tudja a művész, hogy bírnia kell a strapát a banda ifjú tagjai miatt
Tátrai Tibort otthon számos gitár veszi körül, nem állja meg, hogy kézbe ne vegye azt, amelyik a közelébe
kerül
BUDAPEST — Nem lassít a tempón 70 fölött sem Tátrai Tibor! Február közepén, egy már telt házas bulival kezdi az idei koncertszezont, a mindenki által Tibusznak becézett Kossuth- és Liszt Ferencdíjas gitárvirtuóz naptára szépen-lassan telik. Elárulta, alaposan fel kell kötnie a gatyát, ha lépést akar tartani a godfater nevű zenekarának többi tagjával. De mivel saját bevallása szerint is egy „vadállat” a színpadon, felveszi a tempót a Új hullám
A godfater együttesben Tibuszt (balról a második) fiatalok veszik körül
néha 50 évvel fiatalabb kollégákkal is.
– Úgy gondolom, hogy sűrűbb a naptár, mint szeretném, de a fiúknak meg kevesebb, mint szeretnék. De ebben benne van az is, hogy van olyan zenekari tag, akivel ötven év a körkülönbség közöttünk – nevetett a legenda, aki persze mindent belead, amikor a színpadra lép.
– Szántok-vetek a színpadon, nem cicózok, Tátrai Tibor
egy vadállat, aki felmegy a pódiumra egy brutális cuccal és úgy hajtja a bandáját, ahogy csak bírja. De azt érzem, hogy ezzel az új galerival azért durván fiatalon vagyok tartva, nem semmi az a pörgés, ami ebben a bandában van – nevetett Tátrai Tibusz, aki mint azt a fiatalkorában megszerzett ökölvívóbajnoki címe is jelzi, világéletében sportos, fitt volt.
Bevallása szerint azonban a mozgás iránti kedve kezd alábbhagyni.
– Már nagyon keveset sportolok. Korábban nagyon durván nyomtam, de 65-66 éves koromtól el kezdett fogyni a kedvem a mozgáshoz. Az ujjaim azonban kemények, mert mindennap játszom. Régen
egy állat voltam, napi hatnyolc órát gyakoroltam, mint a csúcs klasszikus zenészek, ma ez már nincs. Ám nem telik el úgy nap, hogy ne vegyem a kezembe a hangszert. Akár késő este is. Van a lakásban nyolctíz gitár mindenhol, mindig van hova nyúlni. Leteszem, megint a kezembe veszem, megint leteszem. Amikor elbambulok és leülök például a tévé elé, akkor elkezdek játszani, és úgy szalad el két-három óra, hogy észre sem veszem. Egy-két filmet simán végignézek így – nevetett Tátrai Tibor, aki a Magyar Zene Házában rendezett Nekünk írták a dalt megnyitóján azt is elmondta: kiállítási anyagnak lenni felelősség.