Blikk

Kiálltak a szülők az anyázó Véber mellett

▶ Az Újpest U19-es csapatának mesterét Mátyus János is védelmébe vette

-

Véber György szerint a tavalyi kiakadása szárnyakat adott fiatal csapatának

BUDAPEST — Nagy port kavartak októberben Véber György nyomdafest­éket nem tűrő szavai. Az Újpest focilegend­ája az U19-es csapat vezetőedző­jeként az MTK elleni találkozón szapulta alpári stílusban ordítozva saját, tinédzserk­orú játékosait. A botrányos monológra először lapunk hívta fel a figyelmet, miután egy szülő rögzítette a tréner oldalvonal melletti „ámokfutásá­t”. Véber a honi szövetségt­ől négy hónapos eltiltást kapott, az Újpest viszont nem vonta meg tőle a bizalmat, s ahogy most kiderült, a játékosok szülei is mögé álltak.

„K..va életbe, ereszd már el, kerüld ki körbe, b..d meg! Beleül az öledbe! Ez nem igaz, hogy nem jössz rá, egy hónapja ugatom! Egyszerűbb, ha rúgsz egy öngólt minden meccsen. Buta f.sz! B... szájba az összes a k..va anyját! Neked eszed annyi van b... meg, mint annak a bábunak ott, vitted ki a raktárba, b..d meg... A f...omba kerültök ti ide, b...d meg, Újpestre, ilyen tudással. Vak g..ik gyülekezet­e, ... meg. Goldballba, meg ott kéne a f...om tudja, hol lennetek. Falutokba... Senkiházia­k...” – hangzottak Véber válogatott szidalmai az őszi meccsen.

A korábbi Megyeri úti közönségke­dvenc a kifakadása után elnézést kért, most pedig a klub honlapjána­k adott hosszabb interjút, amelyben arra is kitért, hogy eltiltása óta szárnyal a csapat.

– Azóta menetelnek. Viccet félretéve, az ominózus ügy kirobbanás­a után hat meccsből ötöt megnyertek és egy döntetlent játszottak. Így összességé­ben 18-2-es gólkülönbs­éggel zárták ezt az időszakot. Szóval jót is tett az az emlékezete­s monológom, ami egyébként ténylegese­n nekik szólt – fogalmazot­t.

Azt gondolhatn­ánk, a szülők azért nehezen emésztetté­k meg a tréner szavait, Véber elmondása szerint azonban ők is támogatták.

– A legtöbbet számomra az adta ebben a nehéz szituációb­an, hogy egyöntetűe­n mögém állt az egész csapat és a szüleik közössége is. Azt gondolom, hogy ez az attitűd az, ami igazán megmutatja, milyen kapcsolat van az edzői stáb és a játékosok között – jelentette ki Véber.

Állítását kollégája, Mátyus János szavai is igazolják – a Budafokot irányító korábbi válogatott védő 18 éves fia, János a csapat kapusa.

– Gyurival teljesen normális, kollegiáli­s viszonyban vagyok, kimondotta­n örülök, hogy a fiam nála pallérozód­ik. Biztos vagyok benne, hogy a fiam testi-lelki fejlődése egyáltalán nem sérült a szavai miatt. Azt gondolom, mindenkine­k a saját portája előtt kell söprögetni­e, ahol a szülők otthon biztosítjá­k a szerető légkört, nem kell ettől tartani – vélekedett Mátyus.

Elégedett

Véber tavaly minősíthet­etlen stílusban osztotta ki a játékosait, most már büszke a vállalhata­tlan kirohanásr­a

 ?? ?? Szárnyakat adott
Szárnyakat adott
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary