Hogy néha elpityeredem”
▶ Szakember segítségével igyekszik feldolgozni kudarcait a színész-műsorvezető
BUDAPEST — Két év után távozik az RTL Reggeli című műsorából Járai Máté. A színész közel két évig volt a stáb tagja és sosem tagadta, a hajnali kelés ellenére imádja a feladatot. A lejáró szerződését azonban nem hosszabbította meg a gyártó cég, így Máté könnyes búcsút vehet a kollégáktól.
„Máté eredeti személyiségére és színes egyéniségére továbbra is számít az RTL és a Reggeli, de immár nem műsorvezetőként,
A színész Járai Máté imádta a reggeli televíziós munkát, hitte, hogy még évekig számítanak rá a csatornánál
hanem visszatérő, mindig szívesen látott vendégként” – fogalmazott közleményében az RTL.
A csatorna reggeli magazinjától két hónappal ezelőtt Lakatos Márk is búcsúzott, úgy értesültünk, már akkor sejteni lehetett, hogy a műsor átalakítása, a költségek racionalizásálása egyben azt is jelenti, várható még távozó.
„Egy újabb hullámvölgy az életemben – fogalmazott a döntést követően a közösségi oldalán Járai Máté. – Az élet egy Ki nevet a végén, most kiütöttek, de ha hatost dobok, újra játékban leszek, csak kérlek drukkoljatok, hogy ne maradjak ki túl sok körből!”
Szavaiból érezhető, megviselte a döntés, amelyet lapunknak is megerősített.
– Múlt pénteken a csatorna vezetői jelezték, hogy szeretnének velem beszélni, és ekkor már sejtettem, hogy miről lesz szó... A hírt hétfőn tudtam meg, lelkileg felkészültem rá, de mégis fájdalmasan érintett. Nem titok, hogy néha elpityeredem és összeugrik a gyomrom, mert a televíziózás óriási szerelem számomra – mondta a Blikknek Járai Máté, akinek emlékezetes konfliktusa is fűződik a műsorhoz.
Mint ismert, tavaly májusban Rácz Jenő séf nem volt hajlandó beszélgetni vele,
Máté pedig ezt egy internetes műsorban teregette ki, amely után egy hónapra felfüggesztették. Ha a döntésben ez nem is játszott közvetlen szerepet, Járait érzékenyen érintette a fegyelmezés és most a távozása is.
– Sokat jelentett, hogy állandó házigazdája lehettem egy műsornak, és nyilván nemcsak érzelmileg, de anyagilag is, hiszen így lehetőségem volt csakis olyan színházi munkákat elvállalni, amiket valóban szerettem volna. Attól kicsit tartok, hogy a színházi munkák tekintetében megint túl fogom vállalni magam, és esetleg olyat is el kell vállalnom, amit nem szívesen játszanék el – fogalmazott Máté, aki azt sem tagadja, hogy régóta szakemberhez jár, a terápia a mostani veszteség feldolgozásában is segíthet. – Próbálom sikertörténetként felfogni az elmúlt két évet. Olyan még sosem volt, hogy az ember mindig csak lent van. Tudomásul kell vennem, hogy semmit nem lehet erőltetni, hiába könyörögtem volna. El kell fogadnom a feletteseim döntését, az pedig nagyon sokat jelent, hogy a nézők támogatnak és biztatnak. Várom az új lehetőségeket és kihívásokat, hiszen szeretem feszegetni a határaimat. Nem zárkózom el az újabb kihívások elől.