Máig mindent megbeszél édesapjával Andorai Péter fia
▶ Már nem fájdalmat, hanem örömet és büszkeséget érez, ha meglátja apja filmjeit
BUDAPEST — Három évvel ezelőtt hunyt el Andorai Péter. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész hosszan tartó betegség után távozott, ám életének utolsó időszakában megadatott neki, hogy megismerje unokáját, az akkor egyéves Lénát, ahogyan az is, hogy a kórházban elbúcsúzhatott a szeretteitől. Fia, ifjabb Andorai Péter Krisztián ezért hálás a sorsnak, hiszen édesapja halála előtt mindent megbeszéltek, amit fontosnak tartottak. Ráadásul most, a síron túl is érzi az atyai támogatást, ami sokat jelent számára a mindennapokban.
– Az, hogy boldogsággal és örömmel tudok visszagondolni az édesapámra és az együtt töltött pillanatokra, annak is köszönhető, hogy rengeteget beszélgettünk.
Apámat rendkívüli módon foglalkoztatta a halál utáni élet, és hitt benne, hogy a lélek örök életű.
Sokat beszélt arról, hogy szerinte a tudata
Andorai Péter, a Nemzet Színésze türelemmel viselt, hosszas betegség
után hunyt el három éve
a halála után is itt lesz velünk, ezért sem kell fájdalmasan felfogni a búcsút – árulta el a Blikknek Péter, aki színészcsaládba született: édesanyja, Ábrahám Edit és édesapja révén korán megismerte a színházi közeget. Nem csoda, hogy a saját zenekara mellett részben követte szüleit a pályán, színházban és filmben is szerepelt már.
– Akárcsak édesapám, én is hiszek abban, hogy ő a mai napig itt van velem.
Ha szakmai kérdésekről van szó vagy más egyéb nagy döntés előtt állok, a fejemben lefolytatok vele
Mivel nagyon jól ismertük egymás lelkét, még most, a halála után is megvan köztünk az a kapocs, amivel le tudja üzenni nekem azt, amit hallani szeretnék, egyfajta lelki vezetőként van jelen az életemben – mondta.
A fiatal férfi mögött támogató család áll: feleségével és édesanyjával mindenben támogatják egymást, a négyéves Léna pedig a család szeme fénye, és bizony gyakran emlegeti a nagypapáját.
– Érdekes, mert Léna nagyon kicsi volt, amikor elvesztettük apukámat, de
egyfajta beszélgetést. a mai na
Szeretet
Andorai Péter és fia rengeteget beszélgetett, Péter Krisztián most Léna lányában látja az édesapját
pig emlegeti „Péter papát”. Nagyon mély nyomot hagyott benne, és a tekintetében látom az édesapámat. A filmjeit még nem látta, ahhoz még túl kicsi, mindent a maga idejében szeretnénk megmutatni neki, de ennek is eljön majd az ideje. Én ma már képes vagyok megnézni a filmjeit, és ilyenkor nem fájdalmat, hanem örömet és büszkeséget érzek. Léna tudja, hogy a nagypapája fent van a csillagok között, én pedig biztos vagyok benne, hogy ha nagyobb lesz, rendkívül büszke lesz rá – jelentette ki ifjabb Andorai Péter.