„Aki itt szakított, azén voltam”
► Az énekesnő két éve hasonló helyzetbe került volt párjával a Sztárban Sztár alatt
BUDAPEST — Mint ahogyan azt a Blikk elsőként megírta, véget ért Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata. Noha a fiatalok a Sztárban Sztár végéig szerették volna titkolni, hogy immár nem alkotnak egy párt, a Blikk megtudta: nem véletlen, hogy a TV2 zenés show-jának zsűritagjai hetek óta egyre hűvösebben viselkednek egymással.
Az énekléstől nemrég viszszavonult Andi és a ValMar duó tagjaként sztárrá vált Marics Peti kapcsolata ugyanis válságba kerül és véget ért, sőt a fiatal zenész el is hagyta azt az ingatlant, amelyet közösen kerestek, és amelyről Andi boldogan mesélt az év elején. Mindezt a környezetükből több, egymástól független forrás is megerősítette. A fiatal énekesnőt egy nappal korábban
nem értük el, ám pénteken egy vehemens videóban reagált arra, hogy szakításuk híre az általuk tervezettnél korábban kiszivárgott. Andi a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában magyarázta, nem rajta múlt, hogy a titok kipattant. – Igen, szakítottunk. Annyit kértem Marics Petitől, hogy az utolsó három adást kérem kulturáltan és békességben
végigcsinálni, nem rólunk van szó, hanem a műsorról. Ez nem történt meg, sőt meg is nehezítette nekem ezt az utolsó adást. Igyekeztem nem kimutatni, de megtörtént, levette mindenki – hadarta indulatosan a videóban az énekesnő, aki igyekezett azzal kapcsolatban is tiszta vizet önteni a pohárba, hogy ő volt az, aki kimondta a végsó szót és pontot tett a kapcsolat végére. – Annyit szeretnék elmondani, hogy aki itt szakított, az én voltam, de persze dobáljátok rám a sz.rt. Én nem szeretnék sz.rt dobálni, pedig én is tudnék, de hát ez vagyok én... Tűrök kussban – tette hozzá Tóth Andi, aki ennél többet nem kívánt mondani, Petit pedig lapzártánkig nem értük el.
Talán nem véletlen, hogy Andi ennyire elárulva érzi magát, hiszen nem ismeretlen számára, hogy épp az ország egyik legnagyobb show-műsorának köszönhető óriási figyelem közepette kell átélnie magánéleti válságát. Bő két éve Szabó Ádámmal ugyanis még szerelmespárként vállalták el a műsort, ám az élő adások előtt nem sokkal szakítottak, amely később a műsor alatt számos feszült pillanatot okozott és mindkettejük szereplését megnehezítette. Noha Marics Petivel is szerették volna titokban tartani a kapcsolatuk végét, míg lemegy az utolsó élő adás, a közöttük lévő feszültség sokaknak szemet szúrt. Az egykori szerelmeseknek minden bizonnyal lesz még néhány kellemetlen pillanata a stúdióban, és ezen az sem segít, hogy zsűritagként minden adásban rájuk irányul majd a legtöbb figyelem.