Nem akart más szívével élni A sorsra bízta magát
Tíz éve ment el a Republic legendás frontembere, CIPŐ. Megrázóan fiatalon, mindössze 47 évesen.
Cipő krónikus szívritmuszavarban szenvedett, 2009ben koszorúér-betegség miatt műtötték, tágítót helyeztek a koszorúerébe. Ettől nem gyógyult meg, szívátültetésre lett volna szüksége. A halála előtt súlyos tüdőgyulladással kezelték. 2013. február 15-én szívrohamot kapott, amiből már nem épült fel: szervezete néhány héttel később feladta a küzdelmet. Túl fiatalon, mindössze 47 évesen ment el.
A zenész még 2009-ben, a Bencze show-ban beszélt arról, hogy betegsége egy hosszan tartó köhögéssel kezdődött.
– Odáig fajult a dolog, hogy
már nem tudtam énekelni, nem volt hozzá erőm.
A zenekar ott rögtön hívta a mentőt. Bekerültem a János kórházba, ahol egy nap alatt sokat javultam, jobban éreztem magam. Otthon voltam egy hétig és Balatonfüreden egy hónapot. Gyógyszereket szedek, a közérzetem jó, de belül nincs minden rendben – mondta, és arról beszéltek, milyen jó, hogy meggyógyult.
Ám később kiderült, nem gyógyult meg. És ezt ő is tudta… Mint ahogy azt is, hogy szívátültetésre lenne szüksége, akkor még jó néhány évet élhetett volna, de ő ezt nem vállalta. Hogy miért, azt Nagy Feró 3 éve, a Republic zenekar 30. születésnapi bulija kapcsán mondta el.
– A végzete felé ment. Tudta, hogy csak egyetlen esélye van az életben maradásra, a szívátültetés, de ő nem vállalta. Azt mondta, nem akar más szívével élni, nem akarja, hogy másvalaki élete, érzései dobogjanak benne, úgyhogy a sorsra bízza magát. Hiába mondtam neki, hogy minden megszokás kérdése, és gondolja át a műtétet, de hajthatatlan volt.
Tudomásul vette, hogy mi vár rá,
és úgy ment el, ahogyan szeretett volna: Bódi Lászlóként.