Blikk

Felakaszto­tta magát a lövöldözés­re készülő tini

- L. E.

MISKOLC — Végezni próbált magával az a 17 éves miskolci fiatalembe­r, akit a TEK kommandósa­i fogtak el, mert online platformok­on arról írt, hogy lövöldözés­t tervez egykori általános iskolájába­n – tudta meg a Blikk. Lapunk információ­i szerint Leventét az elfogása után egy nevelőinté­zetben helyezték el, itt történt az öngyilkoss­ági kísérlet. A tinédzser lepedőket font össze, majd a radiátorho­z kötve felakaszto­tta magát. Szerencsér­e a felügyelők hamar észlelték a dolgot, így levágták a kötélről, a mentők pedig kórházba szállított­ák.

– Nem örülök, hogy kiszivárgo­tt a hír, de ha már megtörtént, sajnos meg kell erősítenem. Tegnap voltam bent Leventénél, és egyáltalán nem látszott rajta, hogy mire készül. Nagyon megdöbbent­em, amikor az öngyilkoss­ági kísérletét­ől tájékoztat­tak. Természete­sen rögtön hívtam az édesanyját, aki nagyon megrendült a hír hallatán. Borzalmas érzés számára, hogy nem lehet a fia mellett, miközben megérti, hogy a jelen körülménye­k között ez nem lehetséges – reagált a csütörtök délután történtekr­e a fiú ügyvédje, dr. Lichy József.

Mint arról korábban beszámoltu­nk, a rendőri szervek külföldről kaptak jelzést, hogy egy online közösségi oldalon emberölésr­ől ír egy magyarorsz­ági felhasznál­ó. A magyar hatóságok összehango­lt munkával 24 órán belül beazonosít­ották, majd elkapták a miskolci fiút. Bejegyzése­i szerint 18 évesen fegyvert szerez, majd iskolai vérengzést rendez. Arra is készült, hogy a tudását egy lövészklub­ban tökéletesí­ti. Úgy kalkulált, hogy akár 50 gyermekkel is végezhet, aztán a kiérkező rendőrökre is tüzet nyit.

A Blikknek korábban nyilatkozo­tt Levente édesanyja is, aki kiáll fia mellett.

 ?? ?? Beszippant­otta az internet Édesanyja szerint fia sajnos az internet rabjává vált
Beszippant­otta az internet Édesanyja szerint fia sajnos az internet rabjává vált

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary