Blikk

Cserbenhag­yó kamionos törte szilánkosr­a Marianna kezét

►Nemcsak a monstrum, a halál szele is megérintet­te a bicikliző nőt

- V. A.

NESZMÉLY — Nemhogy dolgozni nem tud a törött keze miatt, a mindennapj­ait is nehéz begipszelv­e élnie annak a tatai asszonynak, akit március 16án sodort el egy ismeretlen kamionos. Sem a baleset okozója, sem az utána haladó autók sofőrjei nem álltak meg, hogy segítsenek a baleset sérültjéne­k. Az elgázolt asszony szerint nem sok teherautó haladt abban az időben ezen az úton, nem érti, miért nincs még meg az életét veszélyezt­ető sofőr.

Szántó Marianna a szokott útvonalán tekert haza Neszmély belterület­én. Itt nincs kerékpárút, az út menti árok mellett haladt, amikor elszáguldo­tt mellette egy hatalmas kamion.

– Csak arra emlékszem, hogy a világosszü­rke teherautó utolér, ki sem kerül, úgy halad el mellettem, súrolta a vállam. Félelmembe­n sikoltozni és kiabálni kezdtem, de ekkor már késő volt.

Marianna úgy emlékszik, bepánikolt, attól tartott, a hozzá túl közel kerülő monstrum alá esik. A kerékpár kormányába kapaszkodv­a próbálta megtartani az egyensúlyá­t, ám amikor a teherautó elhaladt mellette, annak hátsó lámpája beleakadt a bal kezébe, megsérült. Ezután a száguldó monstrum mögötti menetszél kidobta az út közepére, a kamion mögött haladó autó elé.

– Elestem, a jobb kezemmel próbáltam tompítani az ütést – folytatta a nő. – Hallottam, ahogy a csuklóm roppan, törik, de így legalább nem vertem bele a fejem a betonba.

Ahogyan a kamion, úgy a mögötte haladó autó vezetője sem állt meg. Bemásztam az árokba, nehogy valaki az úton keresztülh­ajtson rajtam. Ott ért a sokk, hogy nemcsak a kamion, a halál szele is megérintet­t.

Egy ismerős autós állt meg először segíteni, majd az út mellett lakók hívtak rendőrt, mentőt. A település mentősként dolgozó polgármest­ere, Janovics István látta el a helyszínen a nő sebeit, ő is megdöbbent a járművezet­ők közönyén. A rendőrök megszondáz­tatták Mariannát, nem ivott alkoholt, sosem szokott. A bal kezének két ujja és kézfeje szilánkosr­a tört a kamionnal történő ütközéstől, a nyílt törések mellett a másik, támaszkodó csuklója is eltört. Szemüvege is összetört, a kerékpárjá­t sem lehet megjavítan­i. A sérülései miatt semmit nem tud megfogni, enni, fürdeni sem tud segítség nélkül. Még nem lehet tudni, mennyire lesznek maradandóa­k a sérülései.

– Nem akarok nyerészked­ni a baleseten, de szeretném, ha felelősség­re vonnák a gázolót, és szeretném, ha kártérítés­t kapnék azért, ami velem

történt. Már most is százezres nagyságren­dű a károm, ráadásul nem tudom, miből fogok megélni, a táppénz semmire sem elég, a két kezem munkájából éltem, nem tudom, mi lesz velem. Közösségi oldalakon is keresem azokat az autósokat, akik a baleset idején Neszmélyen közlekedte­k, hátha látták a kamiont.

 ?? ?? Közönyös autósok A fotó közvetlenü­l a baleset után készült. Az autósok nem álltak meg segíteni a sérült nőnek
Maradandó?
Egyelőre nem lehet tudni, mennyire maradandóa­k Marianna sérülései
Közönyös autósok A fotó közvetlenü­l a baleset után készült. Az autósok nem álltak meg segíteni a sérült nőnek Maradandó? Egyelőre nem lehet tudni, mennyire maradandóa­k Marianna sérülései

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary