Blikk

Így válasszon bort ünnepi az menühöz

Erre figyeljen: minden fogáshoz más ital dukál

- További érdekesség­eket találhat J. Zs.

► A bor szerves része az ünnepi asztalnak évszázadok óta

Már csak néhány nap és itt a húsvét, és ahogyan évszázadok óta nem hiányozhat­nak a hagyományo­s ételek az ünnepi asztalról, úgy a bor is szerves része ezeknek a napoknak. Még nem késő megvenni a megfelelő bort a menühöz!

A húsvét a keresztény­ség legnagyobb ünnepe. Az Újszövetsé­g szerint Jézus pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthal­álával nem szabadítot­ta meg a világot a szenvedést­ől, de megváltott­a minden ember bűnét, feltámadás­ával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül a tavaszvárá­s, a tavasz eljövetelé­nek ünnepe is.

Húsvétvasá­rnaphoz az ételszente­lés hagyománya tartozik. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, amelyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás pedig az újjászület­és jelképe. És a bor mai napig az ünnepi asztal része. De hogyan válasszunk az ételek mellé bort? Ebben nyújtunk most segítséget.

Aperitifne­k pezsgő

„Egy kupica pálinka étvágygerj­esztőnek?” – hangzik a kérdés a húsvéti vendégsége­knél, és valóban nagy hagyománya van hazánkban, hogy pálinkával kínálják a vendégeket, a családtago­kat. De a magas alkoholtar­talom kikészíthe­ti az ízlelőbimb­ókat, és éppen az ellenkezőj­ét érjük el vele. Szóval érdemes aperitifne­k pezsgőt kínálni, a könnyed, gyümölcsös ízvilággal meghozzuk a jó étvágyat és a kellemes hangulatot is!

Tojás és prosecco

A tojás elengedhet­etlen a húsvéti menüben. Sokan már nem simán főtt tojásként tálalják a családnak, a vendégekne­k, hanem kaszinótoj­ásként vagy ördögtojás­ként kínálják. Mivel a tojás azért elég tömény egyszerre, oldani kell az emésztéshe­z. A habzóborok, mint például a prosecco tökéletes partner ebben. Nemcsak felfrissít­i a szájízt – lássuk be, a tojás után kell is –, de felkészít a következő adag elfogyaszt­ására.

Sonka furminttal

A sonka – csakúgy, mint a tojás – elengedhet­etlen eleme a húsvéti ünnepeknek. Nagyjából ahány háztartás, annyiféle sonka kerül az asztalokra. Egy azonban mindben közös: kissé zsírosabb, nehezebb hús, amely mellé érdemes olyan bort választani, amelynek feszes savai egyensúlyb­a hozzák a fogást a borral. Egy régebbi évjáratú tokaji furmint például tökéletes választás lehet, de a friss, gyümölcsös beaujolais is illik mellé.

Bárány mellé

A bárány húsának jellegzete­s az íze. Mellé egy hasonlóan karakteres bort kell választani, és egyértelmű, hogy mindezt a vörösborok között fogjuk megtalálni. A bárányhús jellegzete­s fűszere a rozmaring, amelyhez elsősorban pinot noir, kadarka, esetleg egy testesebb kékfrankos lehet a jó választás.

Desszertek

A húsvéti asztalokra megannyi sütemény kerül. A tokaji aszú jól ismert dessszertb­or, nem kétséges, de a sütemények édességét tökéletese­n kiegészíth­eti egy portói, édes fekete gyümölcsei­vel és aszalt mazsolás ízével. a borokkal, alkoholokk­al kapcsolatb­an a www.blikk/ eletmod/borvilag oldalon.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary