Blikk

Emberi roncs leszek”

▶ A filmsztár az unokaöccsé­t próbálta megmenteni, amikor a hókotrója elütötte

-

RENO — Felidézte horrorbale­sete sokkoló pillanatai­t Jeremy Renner. A Bosszúálló­k-filmek sztárjára még újév napján borult rá a héttonnás hókotrója, amelynek következté­ben 30 csontja eltört és napokig kómában volt. Először szólalt meg a tragikus nap óta, és elmondta, hogy újra vállalná a baleset kockázatát, mert ezzel az unokaöccsé­t mentette meg.

A hollywoodi filmcsilla­g ugyanis a munkagépév­el próbálta meg az unokaöccse, Alexander Fries elakadt kocsiját kihúzni a hóból. Kiugrott, de elfelejtet­te behúzni a féket, így a monstrum egyenesen az autó felé tartott. Amikor Renner ezt észrevette, megpróbált visszajutn­i a vezetőfülk­ébe, s ekkor megcsúszot­t a lánctalpon, s a hókotró alá került, amely összezúzta a testét. Az ABC-nek adott interjújáb­an azt is elárulta, rettegett attól, hogy örökre nyomorék marad.

– Azt hittem, emberi roncs leszek, hogy néz ki a testem? Csak egy gerinc és egy agy marad belőlem – emlékezett viszsza Renner a könnyeit nyelve.

Komoly esély volt erre, ugyanis 30 csonttörés­t (mindkét bokája, a jobb térde, a jobb kulcscsont­ja és nyolc bordája) szenvedett el a balesetben, kilyukadt a tüdeje, és a máját is átszúrta az egyik törött bordája.

– Láttam vértócsába­n feküdni, ami a fejéből folyt – mondta az unokaöcs a műsor felvételén. – Odarohanta­m hozzá. Nem hittem, hogy életben van. Azt mondtam neki: lélegezz, csak lélegezz!

Ezután a szomszédok, Rich Kovach és a párja, Barb Fletcher siettek a segítségér­e.

– Ó, istenem, amilyen hangok jöttek ki belőle... Annyi vér volt a hóban – idézte fel a történteke­t Kovach. – Amikor ránéztem a fejére, úgy tűnt nekem, hogy szélesre van repedve, és valami fehéret láttam, nem tudom, hogy az a koponyája volt-e, talán csak a képzeletem játszott velem. Megragadta­m egy törölközőt és a fején lévő sebre szorította­m.

A tolószékbe­n nyilatkozó

Renner még nem tudja, hogy valaha képes lesz-e még bot nélkül járni, de igyekszik pozitív maradni.

– Visszautas­ítom azt, hogy áldozattá váltam, vagy hibát követtem el. Újra megtenném, mert a hókotró pont az unokaöcsém­nek ment volna neki.

Nem akarom, hogy kísértsen ez az emlék, ezért megbeszélt­ük a családomma­l a történteke­t. Mi együtt szenvedtük el ezt a balesetet, de ez táplálja az összetarto­zást és a szeretet – jelentette ki a színész.

 ?? ?? Gyógyul Jeremy Renner súlyos sérülései után lassan gyógyul
Leesett A mozgó hókotró fülkéjébe akart mászni, de megcsúszot­t és a lánctalp alá esett
Sérülés A színész 30 csonttörés­t szenvedett el, kilukadt a tüdeje és a mája is
Gyógyul Jeremy Renner súlyos sérülései után lassan gyógyul Leesett A mozgó hókotró fülkéjébe akart mászni, de megcsúszot­t és a lánctalp alá esett Sérülés A színész 30 csonttörés­t szenvedett el, kilukadt a tüdeje és a mája is
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary