Mi kerül egy Trabin hétmillióba?!
▶ A szakértő szerint egy sima papírjaguár ennyit nem ér, de egy kabrió még többet is
TATABÁNYA — Egy használt 5 éves BMW áráért, 7 millió forintért hirdetnek egy 1990-es évjáratú Trabantot. Tulajdonosa, Megyeri Zoltán két éve elhunyt édesapja járgányát újíttatta fel padlótól plafonig új alkatrészekből, így most teljesen úgy néz ki, mint ahogy 33 évvel ezelőtt kigördült a gyárból.
– Egy barátom műhelyében készült el két év alatt. Érzelmileg nagyon kötődöm hozzá, nem szívesen válnék meg már tőle, de ha valaki megadja érte ezt az árat, akkor viheti – tárta fel a kicsi kocsi történetét Zoltán.
Varga Tibor dolgozott rajta sokat, sok retró autó került ki a keze alól. Alkatrészhiánnyal nem kellett vesződnie, akkora piaca van a Trabantnak Németországban, hogy bármit be lehet szerezni újonnan is.
Annak idején papírjaguárnak csúfolták a Trabantot. Tibor most eloszlatott egy tévképzetet, a Trabant karosszériája sosem készült papírból. Duroplast az anyaga, ami fenolgyanta és gyapothulladék, 170 fokon préselve. Festés nélkül olyan a színe, mint a kartondoboznak, a préselés során pedig használtak kartont a leválasztóformában, ami vékony rétegben ott is maradt. Így egy törött karoszszéria avatatlan szemnek tényleg olyannak tűnhet, mintha papírból lenne.
– A Szovjetunió nem szállított az NDK-s autógyárnak fémet, kellett a Zsigulira és a Moszkvicsra, a nyugati import pedig tiltott volt. Ezért fejlesztették ki a keletnémetek az új anyagot. Kezdetben nagy volt a bizalmatlanság iránta, úgyhogy az egyik vásáron a gyárt képviselő brigád valamennyi tagja egyszerre felmászott a kiállított Trabant
tetejére, demonstrálandó a strapabírását – adott történeti áttekintést a szerelő.
Sokallja a 7 milliót Zoltán autójáért Muczán Gábor, a Trabant-Wartburg Klub elnöke.
– Nem hinném, hogy ennyiért elmenne, a 2-2,5 millió forintos árak reálisabbak a piacon, de inkább a jó állapotú, eredeti példányok kelendőek. A nyitott, kabrió Trabantokért viszont 11 millió forintot is adnak a gyűjtők – jelezte a szakértő.
Neki tucatnyi Trabantja van, a magyar rajongótábort pedig 500-1000 fősre becsüli. A járgányok többsége gyűjtőknél van, de vidéken még látni aktív Trabantokat.
– Különösen népszerűek lettek a 18-25 éves korosztály körében. Nekik a Trabant olyan réginek számít, mint nekünk annak idején a világháború előtti
kocsik voltak – jegyezte meg a szakértő. Lehet egyébként trabizni a városokban is, csak nagyon sokba kerül: 10 litert eszik és 3 ezer forintos olajat is kell keverni a benzinhez.