Sakk-királynő akar lenni
▶ Azért indul többségében nagymesterversenyeken, hogy gyorsabban fejlődjön
AJKA — Igazi sakkszenzáció: a 15 éves Gaál Zsóka
bekerült a női világválogatottba! Sztárokkal találkozhat, és persze reméli, hogy ő lehet majd a sportág királynője, világbajnoka,
ebben segíti – többek között – a legenda Polgár Judit is.
Jövő hétfőtől szerdáig a kihívó Kazahsztán legjobbjaival mérkőzik meg Asztanában a nemzetközi csapat (amelybe a világ élvonalában lévő női sakkozók közül választottak négy felnőtt és négy ifjúsági játékost), Zsóka is ott ül majd a táblánál, s persze már várja a csatát.
– A célkitűzésünk az lesz, hogy a nagyon erős kazah csapatot legyőzzük. Nem lesz könnyű sem a csapattársaimnak, sem nekem, mert az utazás fáradalmaival és az időeltolódással is meg kell küzdenünk. Egyébként ott zajlik a férfivilágbajnoki döntő az orosz Jan Nyepomnyascsij és a kínai Ting Lizsen között. A program része az is, hogy bemehetünk megnézni őket – mondta a Sportálnak a fiatal játékos.
Bár még nincs 16 éves, számos komoly eredményre lehet büszke, U10-es Eb-győzelem, U14-es online vb-siker, 2021 óta női nemzetközi mester. A mostani szereplés a világválogatottban persze komoly helyet foglal el a karrierjében.
A korábbi világbajnok
Magnus Carlsennel is fotózkodott már Zsóka
– Nehéz rangsort felállítani, az biztos, hogy ez a beválogatás
óriási megtiszteltetés, egyben felelősség is a világ legjobbjaival együtt játszani. De talán ennél is fontosabb mérföldkő volt, amikor tavaly olimpikon lettem. Boldog és büszke voltam, hogy Magyarországot képviselhettem
a női csapat tagjaként – magyarázta.
A nagyok közül többekhez fűződik valamilyen emléke. Meglátogatta például a volt világelső amerikai Bobby Fischer sírját, fotózkodott a norvég Magnus Carlsennel, de a nagy példakép Polgár Judit, aki a sakktörténet legjobb női sakkozója, az egyetlen nő, aki átlépte a 2700 Élő-pontos szupernagymesteri határt, és a női világranglistát 1989-től megszakítás nélkül vezette 2015 márciusáig. – Judit a legnagyobb példaképem. Az alapítványán keresztül támogat, tanácsokkal lát el, és ha ideje engedi, sakkozunk is,
Gaál Zsókát (balra) támogatja Polgár Judit,
de időnként játszanak is egymással
ami rendkívül motiváló. Nagyon szeretem Bobby Fischer játszmáit is, de rám talán a korábbi szovjet-örmény Tigran Petrosian partijai voltak a legnagyobb hatással – tette hozzá.
A jelenlegi Élő-pontszámával, a 2310-es értékkel Magyarországon már a top 10-ben van.
A pontszámokkal nem foglalkozik, a játékereje növelésére helyezi a hangsúlyt.
– Női világbajnok szeretnék lenni, ezért indulok többségében erős férfi nagymester körversenyeken,
így tudok leggyorsabban fejlődni – árulta el.