Videóra vették
A Vasas pólósai bravúros
SAVONA — Bravúros döntetlent (8-8) ért el a Vasas vízilabdacsapata Savonában az Eurokupa döntőjében. Ám a Vasas-drukkerek körében a siker és a bizakodás kifejezések mellett egy másik szó is elhangzik rendszeresen, amelyet még az olaszoknál is ismernek: vendetta.
Zsúfolt lelátók, telt ház a savonai uszodában. A hangulat méltó egy nemzetközi kupafináléhoz. S ott, a nézőtéren nagyjából húsz Vasasdrukker – szanaszét ültetve. Furcsa ezt leírni egy kontinentális fináléval kapcsolatban, de
sem a rendező klub, sem a nemzetközi vízilabdaszövetség nem gondoskodott arról, hogy a vendégszurkolók biztonságban legyenek.
Így fordulhatott elő, hogy két megszállott Vasas-drukker hölgyet tettleg is bántalmazzanak, sérüléseket okozzanak. Mindezt tetézve egy piros-kék lobogó ellopásával. S egy cinikus, gyáva, nőkkel szemben fellépő szereplőkkel előadott videó elkészítésével.
Bujdosó Ágica
szurkolni ment Savonába, most annak is örülhet, hogy nem esett
komoly baja a Barcelona focicsapatának edzője mondta ezt a Getafe ellen idegenben játszott 0-0-s bajnoki után, szerinte a túl száraz gyep zavarta játékosait
– Már az utazás eleje is kétségbeejtő volt. Több mint öt órát vártunk arra, hogy a Budapestről Olaszországba induló repülőgép felszálljon. De úgy voltunk vele, ott kell lennünk Savonában, mert ez a csapat megérdemli. A futballisták szégyenletes teljesítménye, a Budafok elleni kupaelődöntő gyalázata után a Vasas-drukker ki van éhezve a legkisebb sikerre. De európai finálét játszani bármelyik sportágban óriási dolog! Amikor Judit barátnőmmel bementünk az akkor még üres savonai uszodába, megkérdeztük a rendezőket és a rendőröket, hová üljünk. Megvonták a vállukat, s mutatták: ahová akarunk. Tudtuk, hogy rajtunk kívül is van ott néhány Vasas-szurkoló, de szinte nem is láttuk őket. Az olaszoknak eszük ágában sem volt egy helyre terelni a magyarokat. Lassan megtelt a nézőtér, s a feszült hangulatú, izgalmas meccsen 5-5ös állásnál jött az első balhé. Kiszaladtam a mosdóba, s mire visszajöttem,
Juditot letakarták egy olasz zászlóval, és megrugdosták. Senki A döntetlenre végződött első meccs után jövő szombaton, a medencében vehetnek elégtételt az olaszokon
az angyalföldi pólósok nem segített neki, senki sem védte meg. A rendőrök mintha ott sem lettek volna.
Bujdosó Ágica, az angyalföldi klub elkötelezett híve zaklatottan mesélt savonai élményeiről. Hétfő hajnalban értek vissza Budapestre, lelki és fizikai sebekkel. Senki nem védte meg őket az ittas vagy idióta olasz fanatikusokkal szemben.
– Judit sokkhatásként élte meg a támadást, a lábán nyílt, gennyes seb van, el sem tudom képzelni, milyen hegyes orrú cipővel okozták. De én sem úsztam meg. Imádott Vasas-zászlóm tőlem néhány méterre volt kifeszítve a lelátón, s amikor véget ért a meccs, mi felállva tapsoltuk csapatunkat a döntetlen után, ám
néhány huligán a zászlónkra vetette magát. Utánuk ugrottam, de esélyem sem volt. Ketten jobbról-balról, négyen hátulról lökdöstek, és nyomtak oda a korlátnak. Az olasz drukkerek közül néhányan a Vasas szurkolónőire támadtak – senki nem avatkozott
közbe
Halálfélelmem volt, és a bordám megsérült a támadásban.
S ami a legmegdöbbentőbb: mindezt néhány vigyorgó olasz videóra vette, s alighanem majd győzelmi aktusként levetíti valahol. Hiába kértük a rendezőket, a rendőröket vagy a normális olasz nézőket, senki nem védett meg bennünket – tette hozzá Bujdosó Ágica.
Az olasz klub egy rövid kommentben elnézést kért, a Vasas Sport Club nyílt levélben fordult a Savonához és az európai vízilabda-szövetséghez, hogy vizsgálják ki az incidenst. De a Vasas Szurkolói Klub is felháborodását fejezte ki, és Angyalföldön nagyon várják az április 29-i visszavágót, hogy a Komjádi uszoda környéki kis utcákban néhány kulturált mondattal megkérdezzék az esetlegesen Budapestre érkező olaszoktól: szabad-e nőket inzultálni?