Blikk

Mi lett vele?

▶ Nehezen viseli, hogy imádott lányai lassan kirepülnek a családi fészekből

- K. N.

BUDAPEST — Balázsy Panna hosszú évek óta a nyilvánoss­ágtól távol éli az életét. Ám az egykori népszerű rádiós és televíziós műsorvezet­ő a mai napig a médiában dolgozik, nemrég pedig új online podcastot indított, ahol úgy érzi, igazán ki tud teljesedni. A műsorvezet­ő számos tévében és rádióban – MTV, TV3, Danubius, Juventus, Radio Bridge, Neo FM – fordult meg az elmúlt évtizedekb­en, de a legtöbben talán az RTL Reggeli című magazinjáb­ól emlékezhet­nek rá, ahol több mint hat évig volt képernyőn. Panna azonban évekkel ezelőtt maga mögött hagyta a tévét és a rádiót, és új karrierbe kezdett.

– Otthon maradtam a gyerekeimm­el, és utána már nem akartam ugyanazt csinálni. Mindig keresem az újdonságok­at és az izgalmas kihívásoka­t– mesélte a Blikknek Panna, aki műsorvezet­őként továbbra is szívesen dolgozik. – Ahogy idősödtem, egyre inkább a közszolgál­atiság felé fordultam volna, de nem jött olyan lehetőség. Nem tagadom meg a kereskedel­mi televízióz­ást, rádiózást, és azt gondolom, tudnám is csinálni, ha adódna olyan lehetőség. Ugyanakkor a jövőt az online térben látom, ott a magam ura lehetek és ki tudok teljesedni. Ezért örülök annak, hogy elindíthat­tam a közelmúltb­an a saját podcastoma­t, ott tényleg azt csinálom és úgy, ahogy szeretném.

Panna gyerekköny­veket is ír, eddig 14 nagy sikerű kötete jelent meg, emellett egy PR-ügynökség és a 6szín Teátrum is igényt tart a munkájára. Nem is bánja, hogy ennyi munkája van, hiszen 16 és 20 éves lányai már a saját útjukat járják.

– Úgy érzem, hogy másképpen, de sokkal inkább szükségük van rám, mint valaha. Ugyanakkor el is kell engednem őket, hagyni, hogy elkezdjék

Televízió

A Reggeliben (Barabás Évával és Csonka Andrással) hat esztendőt

töltött el kialakítan­i a saját életüket, és idővel leváljanak rólam. Ez az elengedés még tart nálam, ez is egyfajta gyászfolya­mat. Nekem sokkal magától értetődőbb, hogy mindenki otthon van körülöttem. Ezt igyekszem azzal kompenzáln­i, hogy adok magamnak olyan lehetősége­ket, amiket korábban nem, például egy évben többször elmegyek jógaelvonu­lásra – mondta a műsorvezet­ő, akinek az idő múlásával

1994-ben rengetegen hallgatták a Szombat esti extázist a Danubiuson, ahol Panna partnerei Villám Géza (balról) és Bochkor

Gábor voltak egyre fontosabbá válik a testi és lelki egyensúly megtalálás­a. – Sokan nem hiszik el, hogy 56 éves vagyok. Én azonban észrevesze­m az idő múlását, és azt is, hogy többet kell tennem magamért most, mint például ötvenévese­n. Az öregedés viszont elkerülhet­etlen, ezt el kell fogadni, de közben tenni is érte. Többek között ez is a fő témája és üzenete a Panna, csajok, satöbbi műsornak.

 ?? ?? Rádió
Rádió
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary