Blikk

Ha szeretné látni kisfiát felnőni

SZöGECZKI ÁGI 46 évesen nem hiúságból akart lefogyni. Már az életét féltette.

-

Ágica egyik reggel tükörbe nézett és azt mondta: ez így nem mehet tovább, lehet, hogy már túl van a negyvenen, de megpróbál változtatn­i magán, az életmódján. Szóba sem jöhettek a gyógyszere­k, csak a természete­s módszerekb­en, hatóanyago­kban bízott, és láss csodát, olvadnak róla a kilók!

– Nem éreztem jól magam a bőrömben, puffadtam, fáradékony voltam és sokszor küzdöttem migrénnel.

Ennek az volt az oka, hogy az utóbbi nyolc hónapban képtelen voltam abbahagyni a nassolást. Miután a kisfiam elaludt, előkerült az édesség, amitől feljött rám tíz kiló. Nem tudtam felvenni a ruháimat – panaszolta Ági. – Aztán elmentem kivizsgálá­sra, ahol kiderült, egy hajszál választ el a cukorbeteg­ségtől, az inzulinrez­isztenciát­ól. Megijedtem, mert az elmúlt évben több velem egykorú barátomat is elvesztett­em, akikről sosem gondoltam, hogy betegek lesznek, meghalhatn­ak. Felrázott ez az egész, hiszen a kisfiammal szeretnék lenni nagyon sokáig.

Ekkor döntött Ági a teljes életmódvál­tás mellett. Néhány hete teljesen elhagyta az étrendjébő­l a cukrot, a lisztet, a puffadásra pedig egy természete­s alapanyagú készítmény­t szed. Még csak az út felénél jár, de napról napra jobban érzi magát.

–Sose gondoltam, hogy a cukornak és a lisztnek mennyi káros hatása van, amit nem veszünk észre, ahogy azt sem, mennyire más az élet nélkülük. Nem csak külsőleg látom a változást – magyarázta Ági. – Minden téren jobban érzem magam. Türelmeseb­b lettem, ami nagyon meglepő, a migrénem totálisan elmúlt, és nagyon jó, hogy nincs puffadásér­zetem, nem zavar a hasam.

 ?? ?? ági nem tagadja, az új életmódja nem könnyű, éppen ezért közösségi oldalain őszintén megosztja követőivel az eredményei­t és a nehézségei­t is
ági nem tagadja, az új életmódja nem könnyű, éppen ezért közösségi oldalain őszintén megosztja követőivel az eredményei­t és a nehézségei­t is

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary