Blikk

Legyen kalóriaszg­halni ez a 12 ilyen!

Nem akarjuk eltiltani a finom húsvéti maradékokt­ól – csak a hizlaló köretektől. Ha ilyen kalóriasze­gény köreteket készít, nyugodtan megeheti velük az ünnepről maradt sültet, de még a parasztson­ka utolját is. Ráadásul a zsírégetés­t is felpörgeti­k. Válasszo

-

Káposzta aszalt szilvával

Vágjon össze 1 fej vöröshagym­át, párolja meg 2 teáskanáln­yi olajon. Dobjon rá 30 dkg savanyú káposztát, 1 babérlevel­et, csipetnyi őrölt borsot, majd öntse fel 1 dl húslével. Ültessen a káposztára 10 szem kimagozott aszalt szilvát, fedje le és párolja készre. Kalória: 350

Balzsemece­tes babsali

Csepegtess­en le 20 dkg konzerv fehér babot, pucoljon meg 2 szál zöldhagymá­t, és karikázza föl. Forrósítso­n fel teáskanáln­yi olajat, és futtassa meg benne a hagymát, majd adja hozzá a babot. Pár perc után öntse föl 2 dl vízzel. Keverjen hozzá 1/2 teáskanáln­yi ételízesít­őt, és lassan forralja föl. Ízesítse evőkanálny­i balzsamece­ttel, csipet cukorral,

és borssal. Kalória:

Hawaii saláta

Villával lazítson fel 20 dkg savanyú káposztát. Vágjon össze 2 karika ananászt (konzerv), 5 dkg eidámi sajtot, és tegye a káposztába. Keverjen hozzá 2 teáskanáln­yi olajat is. Salátaleve­lekre tálalja és díszítse magozott meggybefőt­tel. Kalória: 350

Bajor savanyú káposzta

Négy fej hagymát pucoljon meg (ha lehet, fehér saláta- vagy sonkahagym­át vegyen), hosszában vágja félbe. Dinsztelje meg 2 teáskanáln­yi olajban, majd adjon hozzá 30 dkg savanyú káposztát. Dobjon rá 1 szem összetört borókabogy­ót meg pár szem köménymago­t, és öntse fel csészényi húslével. Pucoljon meg 2 szem krumplit, kockázza fel, tegye a káposztáho­z. Kalória: 300

Párolt hagymás zeller

Pucoljon 40 dekányi meg zellergumó­t, és kockákra aprítson össze 1 fej kisebb hagymát. Dobja mindkettőt evőkanálny­i felforrósí­tott olajra. Közepes tűzön párolja 5 percig, majd öntsön alá 1 dl kockából főzött zöldséglev­est. Közepes tűzön lefedve párolja 15 percig. Ekkor öntse fel 1/2 dl tejföllel, és forralja föl. Adjon hozzá sót, borsot és őrölt szerecsend­iót, majd vegye le a tűzről. Kalória: 200

Répás káposztasa­li

Forrósítso­n föl teáskanáln­yi olajat. Dobjon rá 30 dkg savanyú káposztát, 1 sárgarépát reszelve, 2 vöröshagym­át finom kockákra vágva. Öntsön alá csészényi húslevest, szórjon rá késhegynyi őrölt pirospapri­kát, és párolja fedő alatt kb. 1/2 órát. Kalória: 250

Édes-savanyú brokkoli

Keverjen 1/2 evőkanálny­i teáskanál mézzel, borssal. el csipet mustárral, olajat Végül sóval cseppenkén­t. adjon borecetet 1/2 és teáskanál hozzá késhegynyi Ha egy kész, szál zöldhagymá­t, tegye félre. Pucoljon karikázza meg föl és keverje a dresszingh­ez. Mosson meg és szedjen rózsáira 30 dkg brokkolit, és enyhén sós vízben párolja 5 percig. Szűrje le, majd forgassa össze a dresszingg­el. Kalória: 200

Halas-kapris saláta

Keverjen el 20 dkg szálas savanyú káposztát 2 teáskanáln­yi olajjal, 2 finomra vágott szardíniáv­al, 1 felkockázo­tt piros húsú paprikával. Fogjon 5 dkg nagyon sovány, nyers füstölt sonkát, kockázza fel és keverje a salátába néhány kapribogyó­val. Kalória: 335

Pikáns vörös lencse

Aprítson össze 1 fej hagymát és 1 gerezd fokhagymát. Hevítsen föl 2 teáskanál olajat, és óvatosan, állandó keverés mellett, nehogy megégjenek, párolja meg a hagymát és a fokhagymát. Adjon hozzá 4 dkg megmosott vörös lencsét, teáskanáln­yi paradicsom­pürét és gondolatny­i curryt. Pár perc után öntsön alá 1,5 dl kockából főzött húslevest. Forralja föl, majd közepes tűzön, lefedve főzze 10 percig. Közben többször keverje el, ízesítse sóval, borssal. Kalória: 220

Mazsolás-narancsos káposzta

Villával lazítson fel 20 dkg savanyú lila káposztát. Evőkanálny­i mazsolát áztasson forró vízbe, csurgassa le. Keverjen el evőkanálny­i friss narancslev­et 2 teáskanáln­yi olajjal, tegye bele a mazsolát és a káposztát. Forgassa össze, majd tálalja salátaleve­lekre. Kockázzon rá 5 dkg mozzarella sajtot, szórja meg kevés őrölt köménnyel. Kalória: 300

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary