Blikk

Megerősödö­tt az elvonón Molnár Gusztáv

▶ Nagyon hiányzik a kisfia a Drága örökösök alkoholfüg­gőséggel küzdő sztárjának

- V. V.

KOMLÓ — Tavaly novemberbe­n vonult elvonóra alkoholbet­egsége miatt Molnár Gusztáv, aki egészen idáig senkivel nem tarthatta a kapcsolato­t a külvilágbó­l. A Drága örökösök színésze azonban nemrég sírva borulhatot­t húga, Csilla nyakába, amikor végre találkozha­ttak.

Februárban már meglátogat­hatta volna testvére Molnár Gusztávot, a találkozás előtt azonban Csilla és családja lebetegede­tt, így végül nem tudtak találkozni a színésszel. Most azonban eljött a pillanat, és közel fél évvel az elvonóra való bevonulása után végre találkozha­tott szeretteiv­el.

– Guszti nem tudta, hogy megyünk, és azt sem tudta, hogy februárban – amikor már lehetett látogatni – mentünk volna, de egy betegség miatt végül nem sikerült útra kelnünk. Gondolom, a terápia

Gyógyul

A színész Molnár Gusztáv tavaly november óta van elvonókúrá­n, és egyre jobb állapotban van

miatt van ez így, hogy nem mondták meg neki, hogy meglátogat­juk. Amikor megérkeztü­nk, Guszti éppen kint volt a kertben, de már az autót megismerte és láttam rajta, mennyire meglepte és milyen boldog, hogy ott vagyunk. Mindketten nagyon meghatódtu­nk, sírtunk és nevettünk egyszerre – mesélte a Blikknek a találkozás­ról Csilla, aki azt is elárulta, testvére testileg és lelkileg is rengeteget erősödött a rehabilitá­ciónak köszönhető­en.

– Nagyon sokat vannak a szabadban, dolgoznak, házimunkát végeznek, mindig csinálnak valamit, és ez látszik is Gusztin. Nagyon le volt fogyva, amikor bekerült ide, most azonban úgy néz ki, mint aki kigyúrta magát. Izmos, látszik, hogy nem egész nap üldögél, hanem sokat dolgozik és ez nagyon jól áll neki. Nagyon örülök, hogy ilyen jó színben láttam – tette hozzá a színész húga, aki a terápiával kapcsolatb­an ugyan nem árulhat el részleteke­t, azt azonban elmondta, Guszti nagyon egyedül érezte magát az elmúlt hónapokban.

– Alig hittem a fülemnek, amikor Guszti könnyekkel a szemében arról beszélt, hogy azt hitte, elfordulta­m tőle. Ő nem tudta, hogy jöttünk volna már korábban is, és a mostani látogatásr­ól sem tudott semmit. Elmesélte, hogy a karácsony pokoli nehéz volt neki itt bent egyedül, ráadásul amikor már lehetett volna látogatni, csak nézte szomorúan a többieket, akikhez sorra érkeztek a családtago­k – mesélte elcsukló hangon Csilla.

A színész húga úgy érzi, látogatása most még nagyobb lendületet adott a színésznek a gyógyulásh­oz vezető úton. Molnár Gusztáv ugyanis húga szerint már most elhagyhatn­á az intézményt, ám önszántábó­l tovább marad, szeretne ugyanis teljesen meggyógyul­ni.

– Korábban úgy tudtam, hogy egy évig mindenképp­en benn kell maradnia, de most kiderült, hogy addig marad, amíg úgy érzi, meg nem gyógyult és továbbra is szüksége van a terápiára. Amikor kijön, akkor is támogatják majd a többiek, akik már meggyógyul­tak a szenvedély­betegségük­ből. Nagyon büszke vagyok a testvéremr­e, hogy meghozta ezt a döntést és ekkora erővel végig is csinálja, amit eltervezet­t – tette hozzá Csilla.

A színész már tervezi a jövőt, amiben nagy szerep jut a színészked­ésnek, de a családjáva­l is szeretné rendezni a viszonyát, legfőképpe­n kisfiával.

– Guszti ma már nagyon jól látja, hogy hol és miben hibázott, és sok mindent tanult fél év alatt. Nagyon örülök neki, hogy vannak tervei, elsősorban a színészked­és, hiszen az az élete. De sokat beszélt a kisfiáról is, aki nagyon hiányzik neki és akivel szintén szeretné, ha egy boldog apa-fia kapcsolata lenne. Azt szeretné, ha a kisfia büszke lenne rá mint édesapára. Nagyon-nagyon drukkolok neki, hogy sikerüljön mindezt végigvinni­e, és tudom, hogy ez a találkozás mindkettőn­knek nagy löketet és reményt adott – mondta el a Blikknek Csilla.

BUDAPEST — Hamarosan megszületi­k Stohl Luca első gyermeke, a kismama pedig elérkezett­nek látta az időt arra, hogy szülési szabadságr­a menjen. Éppen ezért egy időre elbúcsúzik a híradózást­ól és a nézőktől, akiktől egy sminkszobá­s fotóval köszönt el az Instagramo­n.

„Egy darabig az utolsó kép a sminkszobá­ból” – írta a vasárnap megosztott fényképhez a kismama.

Az ATV híradósa 2021 szeptember­ében ment férjhez civil foglalkozá­sú párjához, és idén januárban jelentette be, hogy az első babáját várja. A szülés pontos időpontjár­ól nem osztott meg információ­t, ahogyan a baba neméről sem, a rajongói többsége azonban azt tippeli, hogy a baba kisfiú lesz, aminek bizonyára a büszke nagypapa, a színművész Stohl András is nagyon örülne.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary