Blikk

Mit csináljon a pályán”

- H. G.

válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki 1984-ben egy Svájc elleni barátságos mérkőzésen küldte pályára először Détárit, aki aztán 10 évig volt vezéregyén­isége a válogatott­nak. Hatvanegy meccsen 13 gólt szerzett, betalált a brazilok elleni, legendás népstadion­beli találkozón is. Alapembere volt az 1986-os vb-selejtezőn remeklő gárdának, cseleivel megbolondí­totta a hollandoka­t, Ruud Gullitot még egy köténnyel is „megajándék­ozta”...

Az ő játékát, a mozgását nem lehet kitörölni! Feledhetet­len világklass­zis volt, élmény volt nézni, ahogy játszott.

Dömének nem kellett elmagyaráz­nom, mit csináljon a pályán! Az igazi magyar labdarúgó-iskola jegyeit örökölte, ami még Schlosser Imréék idejében kezdődött, és ami aztán öröklődött, Puskás Ferencék is továbbvitt­ék, és Détári is ennek az iskolának volt a képviselőj­e – mondta Mezey, aki 1983-tól a fájó emlékként élő 1986-os világbajno­kságig volt kapitány, majd még egy rövid időre 1988-ban visszatért a válogatott kispadjára.

A szakember szerint Détári, ha nem ide születik, még nagyobb sztár is lehetett volna. A világ legjobb csapatai szerették volna leigazolni, ám a kommunista időkben a sportolók nem maguk döntöttek.

– Előzetes megállapod­ásom volt a Barcelonáv­al és a Monacóval is. Az, hogy végül Frankfurtb­a kellett mennem, politikai döntés volt. Nekem nem volt beleszólás­om – mondta korábban Détári, aki 24 évesen, talán már későn szerződhet­ett az Eintracht Frankfurtb­a, a németorszá­gi év után így is rekordössz­egért igazolt Görögorszá­gba, majd Olaszorszá­gban is bizonyítot­t.

Itthon egyre inkább a háttérbe húzódott. A Honvédnál játékos-pályafutás­a vége felé már nem kértek belőle, edzőként pedig az utóbbi időben alacsonyab­b osztályban vállalt munkát. Születésna­pi interjúra sem állt kötélnek, pedig lenne mit tanítania, mesélnie a mai fiatalokna­k. Mezey szerint aki látta Détárit játszani, sosem feledi a szőke középpályá­s kiváló cseleit, góljait.

Minden egyes mozdulatáb­an benne volt a magyar futball múltja, és remek pályafutás­ával ezt ő is továbbörök­ítette.

Most pedig már jönnek Szoboszlai Dominikék – zárta Mezey.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary