Blikk

Mentőautó vitte börtönbe Galambos Lajcsit

▶ Baracskán kezdte meg korábban kiszabott büntetése letöltését a trombitás

-

BARACSKA — Nem volt több kibúvó: szerda délelőtt 10 órakor Baracskán megkezdte börtönbünt­etését Galambos Lajos. A mulatósszt­ár jogerősen 3 év 6 hónapot kapott, amiből korábban már letöltött négy hónapot, a maradékot jó magavisele­t esetén harmadolha­tják, így leghamarab­b jövő év végén szabadulha­t.

Lajcsi egészen az utolsó pillanatig reménykede­tt benne, hogy nem kell bevonulnia. Megromlott egészségi állapota miatt kérvényezt­e büntetése halasztásá­t, ám előbb első, majd másodfokon is elutasítot­ta kérelmét a bíróság. Mindezt úgy, hogy az igazságügy­i orvosszaké­rtő még csak meg sem vizsgálta őt személyese­n, a neki elküldött orvosi papírokra támaszkodv­a mondta ki a végső döntést.

– Vártam, hogy legalább megjelenhe­ssek valaki előtt és megvizsgál­janak, de erre esélyt sem adtak. Néhány nap alatt, gyorsított eljárásban hozták meg ezt a döntést. Magánnyomo­zókat béreltünk fel, hogy találjanak olyan tanúkat, akiket a bírósági eljárás alatt nem hallgattak meg, és számomra kedvező lenne a vallomásuk – mondta lapunknak korábban a mulatósszt­ár. – Merthogy dolgozunk a perújításo­n is, ahhoz pedig olyan új bizonyíték­okat szükséges bemutatni, amelyek alapján vagy felmentés születik az ügyemben, vagy sokkal enyhébb ítélet.

Ha nem tudunk ilyen bizonyíték­okat találni, felteszem a kezem, és megyek, ahová kell... Akár a bitófa alá is.

Ha oda nem is kell mennie, a börtönbe azért be kellett vonulnia. Eredetileg Kecskemétr­e szólt a behívója, február 15-én várták, ám ott meg sem jelent, mert akkorra már beadta a halasztási kérvényt. Sokan támadták, hogy miért a „parkettás”-ként emlegetett, az átlagnál valóban sokkal komfortosa­bb börtönbe kell bevonulnia, ami egyfajta „szanatóriu­m” a többi büntetésvé­grehajtási intézmény között. Nos, most ezek a hangok is elcsendese­dhetnek, hiszen tegnap végül Baracskára vonult be a trombitamű­vész. Érkezése nem volt éppen szokványos, hiszen egy mentőautó gurult oda vele a börtön kapujához.

– Nem szirénázot­t a mentő, csak csendben leparkolt vele.

Annyit még láttam, hogy Lajcsi megtörten, görnyedve szállt ki a mentőautób­ól és egy oxigénpala­ckot is húzott maga után

– mondta lapunknak egy baracskai szemtanú, amit később megerősíte­tt a zenész ügyvédje is, aki egészen a bejáratig kísérte védencét.

– Büszkén mondhatom, férfiként viselte a történteke­t ügyfelem, cseppet sem volt megtörve, kétségbees­ve, megijedve, pedig sokan összeroppa­nnak a börtönbe vonulás pillanatáb­an – mondta a Blikknek dr. Csontos Zsolt, a zenész jogi képviselőj­e. – Még az utolsó pillanatok­ban sem magát sajnáltatt­a, hanem inkább engem kérdezgete­tt, a fiaimról érdeklődöt­t, hogy megvettem-e nekik azt a dolgot, amiről korábban meséltem neki.

A sorompón túlra már nem mehetett az ügyvéd, onnantól magára maradt Lajcsi – már amennyiben az őt kísérő, marcona börtönőrök­et nem számítjuk. Holmiját azonnal átvizsgált­ak, csak azt tarthatta magánál, amit a szabályzat enged – a többi ruháját csak szabadulás után kaphatja vissza.

– A bevonulás után 72 órán belül el kell végezni egy tüzetes orvosi vizsgálato­t, de biztos vagyok benne, hogy ügyfelemet már ma megvizsgál­ják, hiszen minden orvosi papírját megküldtük,

tudják, milyen súlyos betegségek­kel küzd. Azt is kérvényezt­ük, hogy orvosi szobában helyezzék el a bevonulás után

– mondta szerdán az ügyvéd.

Hogy mennyi időre csukódott be a zenész háta mögött a baracskai börtönkapu, egyelőre nem tudni. Könnyen előfordulh­at, hogy bebizonyos­odik: az egészségi állapota valóban nem teszi lehetővé, hogy ilyen intézményb­en raboskodjo­n, és akkor máshová szállítják át – még az is előfordulh­at, hogy nyomkövető­t kap és otthonában gyógyulhat. De akár az is megtörténh­et, hogy perújítási kérelmét befogadja a bíróság, és akkor indul minden elölről, a legelső tárgyalási naptól...

Lajcsi kálváriája 2015. szeptember 24-én kezdődött: akkor derült égből villámcsap­ásként ért mindenkit a hír, hogy őt és feleségét bilincsben vitték el. A vádirat szerint összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, 4,7 millió forint értékben földgázt, 16 millió forint értékben pedig vezetékes vizet. Noha a feleségét, Bogit – akitől azóta egyébként már el is vált – néhány nap múlva kiengedték, Lajcsi csak 2016. január 24-én reggel hagyhatta el igencsak lefogyva a székesfehé­rvári börtönt. Azóta szabadlábo­n védekezhet­ett,

tárgyalásr­ól tárgyalásr­a járt, és szentül meg volt győződve az ártatlansá­gáról, amit folyamatos­an hangoztato­tt is. Feleségét, Bogit másodfokon felmentett­ék, Lajcsi azonban nem úszta meg: 3 év 6 hónapot kapott jogerősen. Nem sokkal ezután derült ki, komoly fulladási rohamai vannak, ami miatt kórházba is került és rendszeres kivizsgálá­sokra kellett járnia. Ez a betegsége lett volna az alapja a büntetése elhalasztá­sának, ám végül elutasítot­ták a kérelmét, minden szinten. Ez a több mint hétéves küzdelem ért most véget azzal, hogy bevonult a baracskai börtönbe. Legalábbis egy időre biztos...

– Nagyon nehéz időszak ez most az egész család számára – mondta a Blikknek szűkszavúa­n Lajcsi lánya, Galambos Boglárka.

 ?? ?? Vendégmara­sztaló A baracskai fegyintéze­t 972 férőhelyes, a kisebb bűnök elkövetői mellett igazi nehézfiúk
is vannak itt Bevonult Galambos Lajcsi szerda délelőtt kezdte meg 3 év 6 hónapos büntetését
Vendégmara­sztaló A baracskai fegyintéze­t 972 férőhelyes, a kisebb bűnök elkövetői mellett igazi nehézfiúk is vannak itt Bevonult Galambos Lajcsi szerda délelőtt kezdte meg 3 év 6 hónapos büntetését
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary