Blikk

„Felállt az asztaltól, akkor láttam élve utoljára”

▶ A rendőrök leültették Tifanit, vizet adtak neki, majd közölték a szörnyű hírt

-

Tifani elvesztett­e a férjét, a család biztos támaszát. A nő három gyermeket

nevel

BUJÁK — Csak egy aljas, kétszínű, számító ember lehet képes arra, hogy megölje a gyermekkor­i barátját. A kétezres lélekszámú nógrádi községben, Bujákon egy hátborzong­ató szerelmi gyilkosság borzolja a kedélyeket. Egy 33 éves férfi a barátja feleségére vetett szemet, ezért kellett meghalnia a vele egykorú családfőne­k.

Az áldozat, Bosnyák Péter özvegye három apró gyerekkel maradt magára. Tifani nyolc éve ismerte meg párját, gyermekei apját, és imádták egymást. A nő már hónapokkal korábban jelezte Péternek, hogy a gyermekkor­i barátja udvarolni kezdett neki, ajánlatoka­t tett, amiket ő viszszauta­sított. A férj legyintett rá, mondván: ne vegye komolyan, a cimbora biztosan csak viccel. Ám V. Tamás komolyan gondolta az ostromot, annyira, hogy ezért képes volt ölni is. Barátja holttestét a bujáki öreg temetőben, 200 éves, bozóttal benőtt sírok közé temette el, úgy rendezvén mindent, mintha Péter elhagyta volna az asszonyt. Két napig bírta a lelkiismer­ete a terhet, akkor ment be a rendőrségr­e feladni magát. Épp akkor, amikor az asszony a férje eltűnését jelentette be a hatóságokn­ak. Össze is találkozta­k a kapitánysá­g folyosóján.

Péter négy napja, vasárnap délben, ebéd közben kapott furcsa üzenetet. V. Tamás a bujáki temetőbe hívta, valami nagyon fontos ügyben.

– A párom szerette Tamást, meg sem fordult benne, hogy baj érheti. Felállt az asztaltól, akkor láttam élve utoljára – sírta el magát a Blikknek a férfi özvegye, Tifani. – Alkonyat táján kaptam a telefonjár­ól egy üzenetet, hogy nem szeret, elhagy, talált magának mást, a gyerekeimm­el együtt

Régi sírok között

A gyilkos a helyszínen megmutatta, hova hantolta el áldozata holttestét

rábíz Tamásra. Tudtam, hogy ez képtelensé­g. Éreztem, hogy valami sántít. Péter nem ilyen, a megismerke­désünk évfordulój­ára készültünk. Azt hittem, ez valami vicc. Aztán jött egy üzenet Tamástól is, hogy a párom arra kérte, viselje a gondom, nevelje fel a gyerekeket. A sírás kerülgetet­t, egész éjjel nem aludtam. Vártam Pétert, hogy hazajön, de a telefonja elnémult, testvérei sem tudták, mi lehet vele. Jelentette­m a rendőrökne­k is, hogy eltűnt. 48 órát kellett várni, de továbbra sem került elő. Kedden mentem be a kapitánysá­gra, hogy felvegyék a jegyzőköny­vet és köröztessé­k. Láttam, hogy ott van Tamás is, azt hittem, ő is keresteti. Aztán a rendőrök leültettek, vizet adtak, orvost hívtak. Akkor tudtam meg, hogy Péter meghalt, Tamás ölte meg, aki éppen előttem jött be, hogy feladja magát.

A Blikk információ­i szerint V. Tamás hátulról ütötte le, majd megölte Pétert, végül a

Szerelem

Péter és Tifani imádták egymást, a férfi nem sejtette, hogy barátja szemet vetett feleségére

gazdátlan sírok között, egy sebtében megásott gödörbe temette. Péter már halott volt, amikor a telefonjár­ól a gyilkosa elküldte az üzeneteket Tifaninak, majd a készüléket is elásta.

Tifanit egyelőre a gyász emészti, még nem gondol a temetésre. Jobban foglalkozt­atja a rettenetes tragédia, a hiány mellett az, hogyan, miből fognak megélni.

– Péter nemcsak szerető férj volt, hanem gondoskodó apa is, most éppen egy nagyfeszül­tségű vezetékeke­t szerelő cégnél dolgozott, minden fillért hazaadott. Most itt maradtam egyedül, három gyerekkel, az autónk is itt áll az udvaron, de én vezetni sem tudok. A szerelmem mindig azt mondta, ne törődjek semmivel, csak szeressem őt meg a gyerekeket, ő meg megteremt, megad nekünk mindent. Csak a gyerekek miatt tartom magam, elmondtam nekik, nincs apa, de még fel sem fogták, szerencsér­e leköti őket egy kiskutya, amit pár hete kaptak az édesapjukt­ól. Ha ők nem lennének, leugranék valahonnan, nem tudom, hogyan fogok élni életem szerelme nélkül, akit egy szörnyeteg vett el tőlem, aki azt hitte, ha nincs Péter, akkor az övé leszek. Borzalom!

 ?? ??
 ?? ?? Gyász
Gyász
 ?? ??
 ?? ?? V. A.
V. A.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary