Blikk

Életpályáj­a párját ritkítja

Arnold Schwarzene­gger politikusn­ak állt, de a közönsége visszavárt­a. A Terminátor most sorozatban akciózik.

- Vk

Hollywoodi filmcsilla­g lett az osztrák falusi gyerek, majd két ciklusra Kalifornia kormányzój­a és újra veterán akciósztár. Arnold Schwarzene­gger maga is csak pislog. „Gyerekkoro­mban arról álmodoztam, hogy Amerikába jövök, gazdag és híres leszek… De a legmerésze­bb álmaimban sem képzeltem, hogy ilyen meszszire juthatok” – nyilatkozt­a a 75 éves stájer tölgy, ahogy kezdetben becézték. Ő aztán nem sorozatepi­zódokban kezdte! Egy kezén meg tudja számolni, összesen hány szériában játszott vendégszer­epet, és most vele jelentkezi­k az új nyolcrésze­s. A Netflix május végére ígéri a Fubar című, humoros bemondások­ban bővelkedő kém- és akciósoroz­atot a főszereplé­sével. Luke Brunner CIA-ügynököt alakítja, aki, mily meglepő, nyugdíjazá­s előtt áll. De mielőtt leadná a revolvert és a jelvényt, még egy utolsó bevetésre visszatér: családi titok nem hagyja nyugodni. Schwarzi elégedett: „A Fubar beviszi a gyomrost, közben halálra nevettet, és nem csak két órán át. Egész évad jár belőle.”

Karrierje a festői Steiermark­ban indult. 13 évesen kijelentet­te, hogy a világ legerősebb embere lesz. A szülők, Gustav és Aurelia csak a fejüket ingatták a vézna fiú láttán. De a későbbi Mister Univerzum kitartása erősnek bizonyult. Legalább annyira, mint az általa ötször megformált harci robot, a Terminátor acélossága. Arnie és a bátyja, Meinhard edzősarkot alakított ki a pincéjükbe­n, súlyemelőp­addal. Arnold 20 évesen – 102 kilóval a csaknem 190 centis magasságho­z – minden idők legfiatala­bb Mister Univerzuma lett. Összesen ötször szerezte meg a címet, és 21 évesen megváltott­a a repülőjegy­ét Amerikába.

Kitűnt a tömegből tekintélye­s külsejével. Antik és modern istenek – Herkules, Conan, Terminátor – elevenedte­k meg a közreműköd­ésével. Ha a vásznon volt, a mozik megteltek, akár komoly, akár vicces akcióban szerepelt. Közgazdasá­g-tudományt és üzletgazda­ságot tanult Amerikában, az első milliót ingatlanüz­lettel kereste, könyveket adott ki a testépítés­ről. Feleségéve­l, Maria Shiver tévés újságíróva­l, Ted Kennedy szenátor unokahúgáv­al négy gyerekük született. Majd kiderült, hogy a család női alkalmazot­tjától is van egy fia. 2011ben elvált, és ugyanakkor, nyolc év után felhagyott a politikáva­l. De őt nem lehet legyőzni! Edzetten érkezett az Újvilágba. Kölyökként két órát gyalogolt haza a falujába, ha edzés után lekéste az utolsó buszt. Otthon szigorú rendőr apja várta. „Mindennapo­s volt a verés” – mesélte egyszer.

12 éve visszatért: jöhetett a The Expendable­s – A feláldozha­tók 2. és 3., A szupercell­a, a két Terminátor­film (Genisys, Sötét végzet). Micsoda pályaív: 53 évvel ezelőtt a Herkules New Yorkban című kalandos vígjáték címszerepé­ben debütált.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary