Élénken él a Covid rémálma a Blikk hősében
▶ Fárasztó volt, hogy kimozdulni sem lehetett, az otthon és a munkahely közt járt
BUDAPEST — Rég volt, talán igaz sem volt – manapság már egészen távolinak érződik a koronavírus-járvány megpróbáltatásokkal teli időszaka. Ám a pandémia alatt erejükön felül teljesítő egészségügyi dolgozókban még elevenen élnek az akkori mindennapok és érzések. A Blikk a „Hősök vagytok” kampányban három évvel ezelőtt készített interjút az akkor 28 éves dr. Seres Évával. Az akció során a hazai egészségügyet támogattuk a 2020. november 30. és december 6. között eladott lapokból befolyt bevétel egy részével. A doktornő a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának szakorvosjelöltjeként naponta látott el koronavírus-fertőzötteket szakorvos és rezidens kollégáival együtt.
– Már nem voltam annyira kezdő, ami- kor megérkezett a Covid, sokkal nehezebb volt a teljesen új rezidenseknek, akiknek a járványos időszakban kellett beletanulniuk a munkába. Utólag visszatekintve azt mondanám, hogy egész jól megbirkóztam a szituációval, 2022 novemberében pedig végül szakorvos is lettem – kezdte lapunknak Éva.
Körülbelül három hónapot töltött az intézmény Covidosztályán, először önkéntesként, majd beosztva.
Helytállás
Vizsgálat
Dr. Seres Éva most már csak a munkahelyén, betegek közt visel maszkot
– A járványos időszak egy részét az általános pulmonológiai, vagyis tüdőgyógyászati osztályon töltöttem, 15-20 beteg volt egyszerre a legtöbb, akiket el kellett látnom. A munka korán kezdődött, reggel megbeszélést tartottunk, délelőtt átnéztük a leleteket, viziteltünk az osztályon, vizsgálatokat kértünk és zárójelentéseket írtunk. Délután jutott idő arra, hogy telefonon beszéljünk a hozzátartozókkal. Mivel elég hosszú ideig nem lehetett látogatni a betegeket, nagyon fontos volt, hogy rendszeres tájékoztatást kapjanak az állapotukról – emlékezett vissza Seres doktornő. – Ez a fajta kommunikációs helyzet különösen szokatlan volt.
A fizikai leterheltségen túl a
2020 decemberében írtunk Seres doktornőről, akkor még fotózni sem lehetett, képet küldött magáról
járványhelyzet lelkileg is nehéz volt.
– Rengeteg beteggel találkoztam a Covid alatt, volt köztük néhány fiatalabb, 30-40 év körüli, de túlnyomórészt 50 felettiekkel foglalkoztam. Sokan közülük nagyon magányosnak érezték magukat, hiszen a hozzátartozóik nem tudták őket látogatni, csak telefonon tartották a kapcsolatot. Észrevettem, az izoláció mellett az is megviselte őket, hogy még az orvosok, az ápolók arcát sem láthatják, rendkívül elidegenítő volt.
Na de mégis hogyan lehetett mindezt elviselni nap mint nap?
– Nagyon sok súlyos légzési elégtelenséggel küzdő beteget látunk el, mindig akadnak nehéz élethelyzetek és időszakok, de ez a mindennapjaink része. A járvány csúcspontján, amikor folyamatosan tele volt az osztály covidos betegekkel, előfordult, hogy 10 órát is bent töltöttünk. Nehéz volt, amikor a szabadidőnkben még eljárni sem lehetett sehova, és csak otthon tudtunk pihenni, az számomra is megterhelőbb volt, akkoriban nagyon sokszor csak a munkahelyem és az otthonom között ingáztam. Ám amikor lehetett, akkor igyekeztem időt szakítani a sportolásra és a minőségi kikapcsolódásra.
Megedződött