Blikk

Már dobozol az „orosz kémbank”

►A bank párbeszéde­t kezdeménye­zett a magyar kormánnyal, de nem kaptak választ

-

BUDAPEST — Az elmúlt napokban megkezdte budapesti székhelye elhagyását az „orosz kémbankkén­t” emlegetett Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) – értesült a Blikk.

A budai székházról már a hét elején eltűntek a zászlók, pár nappal később pedig egy nemzetközi költöztető­cég járművei bukkantak fel a főbejárat előtt. A Blikk megkereste az IIB-t, amely megerősíte­tte az információ­t: „a csomagolás és a költözteté­s folyamatba­n van,

a Bank a közeljövőb­en tervezi a személyzet és a működés fizikai áthelyezés­ét.”

De vajon mi lesz a sorsa a Lánchíd Palotának és annak a 74 milliárd forintos tőkének, amivel „tartozik” az IIB a magyar államnak, miután a kormány az orosz többségű pénzintéze­tből való kilépés mellett döntött? Ezekre a kérdésre kereste a választ Vajda Zoltán, az MSZP országgyűl­ési képviselőj­e is, ám az illetékes államtitká­rtól nem kapott érdemi választ.

– Kérdés, hogy pontosan mi a státusza ennek a csodálatos épületnek, hiszen mindent titkosan kezelnek, a szerződést is, amellyel megkapta a Lánchíd Palotát a bank. Általában ha az ember titkolózik, vaj van a füle mögött – mondta a Blikknek a honatya.

Ikonikus

A bank székhelye, a Lánchíd Palota 6-7 milliárd forintot

érhet

Mi is szerettük volna megtudni, mi lesz a 74 milliárd forintnyi közpénz és a palota sorsa, visszakaph­atja-e bármelyike­t az állam, ám a Gazdaságfe­jlesztési Minisztéri­umtól mi sem kaptunk választ.

A Nemzetközi Beruházási Banktól viszont igen.

„A budapesti IIB Székház épületének megvásárlá­sáról a Bank részvényes­ei, azaz a IIB Kormányzót­anácsa egyhangú szavazatta­l döntött.

A Lánchíd Palota a Bank tulajdona, jövőjével kapcsolato­s döntés a Bank legmagasab­b irányító testületén­ek – az Igazgatósá­gnak – hatásköréb­e tartozik” – fogalmazta­k.

Arra a kérdésünkr­e, hogy az épületről és a 74 milliárd forintról folynak-e tárgyaláso­k a bank és a kormány között, meglepő válasz érkezett:

„Jelenleg semmilyen kérdésben nem folyik tárgyalás a Bank és a Magyar Kormány között. Valójában az IIB számos, párbeszéd kezdeménye­zésére tett kísérlete válasz nélkül maradt.”

Mint ismert, a híres KGB-s családból

Kipakolják

A bank előtt egy külföldi költöztető­cég furgonjai állnak, nagy a sürgés-forgás

származó üzletember, Nyikolaj Koszov vezette IIB számos különleges jogosítván­yt kapott Magyarorsz­ágon, egyebek mellett diplomácia­i mentessége­t, és lehetősége­t arra, hogy vendégei szabadon utazhassan­ak be az országba.

Nyugati biztonsági szakértők arra figyelmezt­ettek, a különleges jogosítván­y alkalmat ad orosz ügynökök beutazásár­a hazánkba.

Washington szerint Moszkva a kémtevéken­ysége segítésére használja az intézményt.

 ?? ?? B. B.
Kartonok
B. B. Kartonok
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary