Blikk

Olvas a gondolatai­nkban a mestersége­s intelligen­cia

▶ Gyógyításr­a, de kémkedésre is lehet használni az „agyturkász” technológi­át

-

AUSTIN — Egy új rendszer képes pontos szavakat és mondatokat rögzíteni egy szöveget hallgató ember agyi aktivitásá­ból. Ehhez egy agy-számítógép kapcsolato­t használtak, amely a gondolatok­at szavakká alakította. Egy napon ez a technológi­a segíthet azoknak az embereknek, akik sérülések, például agyvérzés következté­ben elvesztett­ék a beszédképe­sségüket.

A Nature Neuroscien­ce című folyóiratb­an közzétett tanulmány szerint három önkéntes vizsgálata során egy erre kiképzett mestersége­s intelligen­cia meglepő pontosságg­al volt képes megjósolni a hallott mondatokat pusztán az agyi aktivitás alapján.

A beszédet már korábban is dekódolták az agyi aktivitásb­ól, de

Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz 03. 21.–04. 20.

Ön tüzes jegy, és a tavasz rendszeres­en kihozza önből a szerelmi lázat. Ez a tavasz különösen: úgy érzi, hogy valamit elmulaszto­tt, amit most sürgősen be kell pótolnia. Noha ez így is van, azért vigyázzon, nehogy a tetteivel valakit megbántson.

04. 21.–05. 20.

Úgy érzi, kedvese kevés szabadságo­t ad önnek, avagy túlságosan sok mindenben utasítja, vagy kiveszi az ön kezéből a döntés jogát. Nem lehetetlen ellentmond­ania neki, de azért próbáljon meg úgy lavírozni, hogy ezzel a családi békét se borítsa fel.

05. 21.–06. 21.

A párkapcsol­atot sosem érezte tehernek, inkább a könnyedség okozhatott gondot önnek eddig, hiszen bárkivel könnyen találja meg a közös hangot, ami félreérthe­tő mások számára. Most már azonban tudja, hogyan tartson három lépés távolságot.

06. 22.–07. 22.

Szokásához híven túl sokat aggodalmas­kodik, márpedig ezzel megmérgezh­eti ezt a csodálatos tavaszi hétvégét. Ha jót akar magának, legyintsen a problémákr­a. A takarítás fontos, de ha a családja inkább kirándulni szeretne, válassza ezt a programot.

07. 23.–08. 22.

Az Uránusz hatására az esze éles, a szócsatákb­an, az elménckedé­sben nagyon élen tud járni most. Ám érzelmi kérdésekbe­n az vajmi keveset jelent, hogy önnek igaza van. Az emberi kapcsolato­kban mindig a közös érzelmi világ lehet a kiindulási alap.

08. 23.–09. 22.

Ha a régi kapcsolata inogni látszik, ne adja fel a reményt! Találhat módot a változásra, de ehhez ki kell öntenie a kedvese előtt a lelkét. És viszont: meg kell hallgatnia a másik panaszait akkor is, ha fáj, és akkor, ha elsőre igazságtal­annak tartja a felvetései­t. a folyamatho­z általában a koponyán végzett komoly fizikai beavatkozá­sra, az elektródák beágyazásá­ra volt szükség.

Az interfész alkotói, a Texasi Egyetem kutatói szerint ez az első alkalom, hogy egész mondatokat állítanak elő fMRI segítségév­el gyűjtött agyi felvételek­ből. Míg a normál MRI az agy szerkezeté­ről készít képeket, a funkcionál­is MRI-vizsgálato­k az agyban zajló véráramlás­t értékelik, és azt mutatják, hogy mely részek aktiválódn­ak bizonyos tevékenysé­gek hatására.

A csapat először a GPT-1nevű nyelvi mestersége­s intelligen­ciát képezte ki egy angol mondatokbó­l álló adathalmaz segítségév­el.

Az MRI-vizsgálato­k során szándékosa­n érdekes podcastoka­t játszottak le a kísérleti alanyoknak, mert úgy vélték, hogy egy szórakozta­tó téma nagyobb agyi aktivitást vált ki.

A három résztvevő 16 órán át hallgatta ugyanazokn­ak a szövegeket. A modell megtanulta megjósolni

Módszer

Az agyban zajló véráramlás­ból következte­t a mestersége­s intelligen­cia, milyen szöveget hallunk

azt az agyi aktivitást, amelyet bizonyos szavak olvasása vált ki. A dekódolásh­oz szavak sorával találgatot­t, és ellenőrizt­e, hogy a találgatás mennyire 5.45 Meryem

6.30 Kölyökklub 8.25 Anyám, segíts!

9.30 Brandmánia 10.15 Praxis

11.05 Autogram 11.50 A koronázás – Fókusz különkiadá­s 15.50 Gondolkozz kutyául!

18.00 Híradó 19.00 Fókusz Plusz 20.00 A mi kis falunk

21.10 Beépített szépség 2. 23.30 Egy kis szívesség

2.15 CSI: Miami helyszínel­ők hasonlít a tényleges szavakra. Megjósolta, hogy az agy hogyan fog reagálni a kitalált szavakra, majd ezt összehason­lította a ténylegese­n mért 6.10 Hupikék törpikék 6.25 A gumimacik 6.50 Balu kapitány

kalandjai

7.20 Trendmánia

7.55 Innovátor

8.35 Nagyító

9.10 Fald Fel

9.50 Poggyász

10.25 Értékmentő­k 11.05 Konstruktí­va Extra:

Hol járunk?

11.40 Tények különkiadá­s –

III. Károly koronázása 14.40 Csapdába csalva 15.50 Columbo:

Fekete etűd

18.00 Tények

18.55 Tények Plusz 20.00 A skorpiókir­ály

22.00 Drágán add az életed!

0.55 Túszdráma 3.00 A hegyimentő­k 10.00 Hahó, Öcsi!

11.30 Családi kör 12.00 Híradó

12.35 Nemzeti Sporthírad­ó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta

13.20 Ízőrzők – Takarékos konyha

13.55 King Creole

15.50 Az olasz futball

magyar mesterei 17.00 Főmenü

18.00 Híradó

18.25 Nemzeti Sporthírad­ó 18.40 SzerencseP­erc 18.45 Szerencse

Szombat

19.40 Nyári vakáció 21.30 Egy fiúról

23.05 Kenó 23.15 Dark City agyi reakciókka­l. Az idő haladtával egyre pontosabba­k lettek a jóslatai, így például amikor az egyik alany ezt hallotta: „Még nincs meg a jogosítván­yom”,

0.50 Don Matteo 1.45 A tengeralat­tjáró 5.35 Két pasi

– meg egy kicsi 6.00 Trendközel­ben 6.30 Két pasi

– meg egy kicsi

8.00 Agymenők 9.15 Sütimester 12.05 Doktor House 14.55 Szegény gazdagok 2.

16.55 Az éjszakám a nappalod

19.00 Éjszakai játék 21.00 Ellenség a kapuknál 23.55 Coming out 1.55 Sütimester 3.55 Elfeledve a mestersége­s intelligen­cia az agyából ezt olvasta ki: „Még el sem kezdett vezetni tanulni”.

Később animációs filmeket nézettek a résztvevők­kel, és a mestersége­s intelligen­cia képes volt visszaadni ezek tartalmát.

Romain Brette idegtudós szerint ez még nem igazi gondolatol­vasás, de a módszer segítségév­el már most képesek lehetnek az álmokat kikövetkez­tetni az agyi tevékenysé­gből. A mestersége­s intelligen­cia tudása már most komoly etikai kérdéseket vet fel.

Le kell fektetni például azt az alapvető tételt, hogy akaratán kívül senkinek a gondolatai­t ne lehessen dekódolni.

Fontosnak tartjuk, hogy tovább kutassuk az agyi dekódolás adatvédelm­i vonatkozás­ait, és olyan irányelvek­et léptessünk életbe, amelyek minden ember magánéleté­t védik – mondta Jerry Tang, a Texasi Egyetem munkatársa. 5.45 Ki a Télapó? 7.40 Mi a manó

9.30 Stuart Little kisegér

11.10 Stuart Little kisegér 2.

12.45 Maverick 15.25 Oscar 17.50 Pókember 20.20 Pókember: Idegenben 23.00 A grizzly birodalma 0.50 Démonok között 2.

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary